Bono hite

Bono hitérõl vall

Bono, a U2 frontembere hitérõl vall

Szellemi élet

Milyen szerepet játszott gyermekkorodban a vallás?

Tudtam, hogy különbözünk a többiektõl az utcánkban, mert az anyám protestáns, aki ráadásul egy katolikussal kötött házasságot. Tudtam, hogy ez különleges dolog akkor, amikor a szektariánus közhangulat olyan erõs az országban. Mi nem a közeli suliba jártunk, hanem átbuszoztunk máshová. Tõlük tanultam azt a bátorságot, ami végigvitte õket a szerelmük útján.

Vallásosnak tartottad magad, amikor templomba jártál?

Már akkoriban is többet imádkoztam a templomon kívül, mint belül. Ez visszavezet azokhoz a dalokhoz, amiket hallgattam: számomra imádságok voltak. "Hány úton kell egy embernek végigmennie?" Ez nem egy költõi kérdés volt számomra. Istennek címeztem. Szerettem volna választ kapni rá és azon gondolkoztam, kitõl. Nem mentem volna oda egy tanárhoz, hogy megkérdezzem. Amikor John Lennon énekli: "Ó, Szerelmem/Elõször életemben/A szemeim tágra nyílnak" - csak most értem, hogy ezek a dalok olyan bensõségesek, hogy nemcsak emberek közötti, és nem csak szexuális viszonyról szólnak. Egy bensõséges szellemi viszonyról.

Ki volt számodra Isten életednek ebben a szakaszában?

Nem tudom. Nem igazán tettem volna fel ezt a kérdést az egyházon belül. Kedves, szeretetre méltó embereket látok a gyülekezetekben. Néha, amikor elénekelek egy himnuszt, mint például…. bárcsak eszembe jutna egy jó…. "Amikor a csodálatos keresztre nézek" vagy "Légy Te az én látásom", akkor valami rámozdul bennem a dologra. De a vallás alapvetõen hidegen hagyott.

A korai dalaid az útkeresésedet fejezik ki, ahogy próbálod megtalálni a szellemiséget egy olyan életkorban, amikor mindenki más lányokról vagy a bajokról énekel.

Igen. Mi egy kicsit másképp csináltuk.

Te átugrottad a "Szeretném fogni a kezed"-et, és egyenesen mentél…

… A rejtelmesbe. (Van Morrison ennek az ellenkezõje, már az út szempontjából.) Ez a 15 - 16 évesek kavargó idõszaka, azokkal a féktelen viharokkal, amik ilyenkor jönnek.

Aztán ott volt még a barátom, Guggi. Az õ szülei nemcsak egyszerûen protestánsok voltak, hanem valami "homályos szektához" tartoztak. Amerikában pünkösdinek hívnák.

Az apja mintha az ószövetségbol lépett volna elõ. Állandóan az Írásokról beszélt, meg hogy közel van a vég, fel kell készülni.

Az õ családjával laktál?

Igen. És velük is jártam gyülekezetbe. Bár Guggi és én csak röhögtünk azon, hogy ez mekkora képtelenség, a prédikációk megragadtak minket. Észre se vettük, hogy nyakig merültünk a Szent Írásban. Sokat merítettünk innen: a gazdag nyelvezetet, az õsi bölcsességeket.

Tehát ezért írtál ilyen komoly dalokat 19 évesen?

Ez a furcsa: ugy tûnik, hogy a legtöbb fekete zenész, akivel együtt nõttünk fel, hasonló szellemi keresztségen ment át. De van egy különbség: a legtöbbjük úgy érezte, nem fejezheti ki szexualitását Isten elõtt, el kell fordulniuk. Így lett a rock&roll a visszacsúszók zenéje. Õk Isten elõl futottak. De én soha nem hittem ebben. Én soha nem gondoltam azt, hogy a kettõ összeférhetetlen, és választanom kéne.

Te soha nem láttad az ördög zenéjének is nevezett rock&roll-t összeegyeztethetetlennek a vallással?

Nézd csak meg azokat az embereket, akiktõl ihletet vettem. Bob Dylan 1976-ban hasonló dolgokon megy keresztül. Vagy Patti Smith "Lovak" címû lemezén: "Jézus meghalt valaki bûnéért/De nem az enyémért…" És Van Morrison "Dicsõség"-ét liturgiába fordítja. Küzd ezekkel a démonokkal - katolicizmussal, az õ esetében. Ezt csinálja egészen a "Hullám"-ig, ahol a pápához beszél. Az a zene, ami igazán felvillanyoz, vagy Isten felé fut vagy elõle menekül. Mindkettõ látja a lényeget: Isten van a középpontban. A blues, egyfelõl, menekül; a gospel, "Az öröm csodálatos felhõi" - Isten felé tart.

És késõbb ezt kielemezted és rájöttél, hogy így van.

A blues olyan, mint Dávid zsoltárai. Annak a barlanglakó fazonnak a kitörései legalább annyira kritizálták Istent, mint dícsérték. Dávid példul azt énekli: "Ó, Isten - hol vagy, amikor szükségem van rád? / Istennek hívod magad?" És ilyen a blues.

Mindkettõ az Istennel való kapcsolatról szól. Ez a lényege. Azóta azt is megértettem, hogy nagyon is lehet Istenre haragudni. Írtunk egy dalt errõl a "Pop" albumon - az emberek nem értették - "Kelj fel halott ember" : "Jézus, segíts / Egyedül vagyok ebben a világban / És ez egy elcseszett világ / Mondd el, mondd el a történetet / Azt, ami az örökkévalóságról szól / És hogy mi lesz majd / Ébredj fel, halott ember."

Nem sokkal azután, hogy elindult a zenekar, csatlakoztál egy Bibliakörhöz - te, Larry és Edge -, amit Shalomnak hívtak. Oda hogy kerültetek?

Utcai színházat csináltunk Dublinban és találtunk még magunknál is bolondabb embereket. Egy belvárosi csoport volt, akik úgy éltek, mintha a Krisztus utáni elsõ században lennének. Jeleket és csodákat vártak; amolyan korai egyház szerû hitük volt. Kommunában éltek. A kézpénzüket megosztották egymással. Szenvedélyesek voltak, jópofák, és úgy tûnt, hogy nem érdeklik õket az anyagiak. A tanításaik emlékeztettek azokra, amiket még gyermekként hallgattunk Guggival. Így utólag már látom, hogy ez csak telhetetlen intellektuális kíváncsiság volt.

Egy idõ után egy kicsit túl erõs lett az egész -ez mindig így történik; egyfajta szentfazekak belterjes csoportja lett belõlük. Ezek az emberek - akik tele voltak ösztönzõ tanításokkal és nagy gondolatokkal - úgy csináltak, mintha a ruháink, az ahogy kinéztünk, nem zavarta volna õket. De hamar kiderült, hogy nem, ez nem így van. Elkezdték kérdezgetni, hogy milyen zenét hallgatunk. Miért viselsz fülbevalót? Miért van hosszú hajad?

Végül hogy hagytad õket ott?

Azt hiszem, hogy egyszerûen csak turnéra mentünk.

És elfelejtettetek visszamenni?

Nos, meglátogattuk õket. A tanítások a világ elutasítására szólítottak fel. Már akkor is értettük, hogy nem menekülhetünk el a világból, bárhová is megyünk. Legkevésbé azokon a mély vallásos összejöveteleken, amik még sokkal követendõbbek és ugyanakkor félrevezetõbbek tudnak lenni azzal ahogy nyomást gyakorolnak az emberekre, mint a külsõ erõk.

Mi vonz téged olyan mélyen Martin Luther Kinghez?

Akkor ugorjunk 1980-hoz. Ír rock csapat, akik átestek a megújulás tüzén, egyfajta keresztény ébredésen, és Amerikába mentek. Bekapcsolod a TV-t azon az éjszakán, amikor megérkezel, és minden ember az Írásokról beszél. De õk elég nyilvánvalóan dühöngõ õ?rültek.

Erre azt mondod, ez meg mi? És csatornát váltasz. Ott egy másik. Csatornát váltasz és megint ott egy "használtautó kereskedõ". Uramisten. De a szavaik annyira hasonlítanak… a mieinkhez!

És akkor megtanulsz hallgatni. Várjunk csak, mi a csoda történik itt?-és furamód csendben maradsz . Ha itt te is így beszélsz, még azt hiszik, hogy egy vagy közülük. És rájössz, hogy ezek kereskedõk - mint a kereskedõk a templomban.

Aztán elmész egy fekete gyülekezetbe és látod, hogy hasonlóan gondolkoznak. De az õ vallásuk a társadalmi igazságossággal foglalkozik; a harccal az egyenlõségért. És a ROLLING STONE újságírója, Jim Henke, aki jobban hitt benned, mint bárki valaha is, átad neked egy könyvet, a " Szóljon a trombitát": Dr. King életrajzát. És ez egyszeruen megváltoztatja az egész életed.

Hívõ vagyok, mégis nagyon nehéz más hívõkkel együtt lennem: idegesítenek, begörcsölök tolük. Valahogy állandóan figyelnem kell a hátamat. Kivéve a fekete egyházban. Ott nyugodt vagyok, otthon érzem magam; a gyermekeimet is elvihetem oda; ott énekelnek, van zene.

Mi a vallási meggyõzõdésed ma? Hogyan gondolkodsz Istenrõl?

Ha egyszerûen ki lehet fejezni: hiszem, hogy egy szeretõ és logikus erõ mûködik a világban és ott van az egész világegyetem mögött. És hiszek egy Teremtõ költõi zsenialitásában, aki egy jászolban született gyermekben fejezi ki ezt a felfoghatatlan hatalmát; azaz Krisztus történetének értelme van a számomra.

Hogyan értelmezed?

Mint mûvész, látom benne a költõiséget. Briliáns! Ahogy a teremtés, a mérhetetlen mélységû világegyetem, egy ilyan sérülékeny kisgyermekben jelenti ki magát. Ez döbbenetes számomra! Azt hiszem ezért vagyok keresztény - bár inkább nem használom ezt a jelzot, olyan nehéz neki megfelelni. Asszem, én vagyok a legrosszabb példája, úgyhogy inkább befogom a szám.

Imádkozol, vagy gyakorolsz bármilyen vallásos szertartást?

Megpróbálok idõt szánni minden nap imára és elmélkedésre. Egy katolikus templomban ugyanúgy otthon érzem magam, mint egy evangélizációs sátorban. Baromira tiszteletem azokat a barátaimat, akik ateisták-és a legtöbbjük az,- a bátorságukért, hogy nem hisznek.

Mennyire befolyásol a Biblia a dalok írásában? Mennyire dolgozol az anyagából?

Ez táplál.

Mint meggyõzõdés, vagy mint irodalom?

Mint meggyõzõdés. Nehéz errõl beszélni, mert könnyen tökfejnek hangzol. Én az a fajta vagyok, akinek szüksége van egy horgonyra. Mozdíthatatlan dolgokat akarok magam körül. Kõsziklára akarom építeni a házam, mert, még ha nincs is árvíz a ház körül, én egy viharral térek haza, ami bennem van. Szóval ez kell, hogy megmaradjak.

Nem úgy olvasom, mint egy történelmi könyvet. Nem úgy olvasom, hogy "Hmm, ez egy jó tanács." Hagyom, hogy különféleképen szóljon hozzám. Rhema-nak hívják. Ezt a szót nehéz lenne lefordítani görögbõl, de valami olyasmit jelent, hogy változik a pillanat szerint, ahol éppen vagy. Nekem legalábbis így mûködik.

Azt mondod, hogy ez egy élõ dolog?

Ez egy mélységmérõ a számomra. Az Írásokban, ahogy leírja magát, mint ahogy látod magad egy tiszta vizû medencében, és meglátod, hogy hol vagy, ha elég mozdulatlan vagy. Éppen most írok egy verset, aminek a címe: "A zarándok és fejlõdésének hiánya". De nem vagyok benne biztos, hogy én vagyok ehhez a legjobb reklám.

Mit szólsz az evangélista mozgalomhoz, amit most láthatunk az Egyesült Államokban?

Elegem van a cselekedet nélküli hitbõl. Elegem van abból a vallásosságból, ami figyelmen kívül hagyja a körülötte lévõ világot. 2001-ben az evangélistáknak csak 7%-a érezte úgy, hogy válaszolnia kell az AIDS segélyfelhívásra. Ez megdöbbentett engem. Találkozókat kértem annyi gyülekezeti elöljárótól, amennyi csak hajlandó volt velem szóba állni. A bibliai ismereteim alapján beszéltem nekik korunk "leprájáról", és hogy mit tenne Krisztus. És hogy jobb, ha ebbe õk is belevetik magukat mihamarabb, ha nem akarnak kimaradni abból, amit Isten cselekszik a Földön. A legnagyobb meglepetésemre, ráálltak. Alig tudtam elhinni. Ez majdnem lelõtte a poént, mert szeretem kibeszélni az egyházat és a kereszténységet. De végül is belátták: Jesse Helms például nyilvánosan bocsánatot kért és megtért abból, ahogyan eddig az AIDS-rõl gondolkodott.

Kezdem úgy látni ezt a közösséget, mint egy komoly erõforrást Amerikában. "Szûkagyú idealistáknak" hívom õket. Jó lenne, ha egy kicsit szélesebbre nyílna ennek az idealizmusnak a látóköre: ezek az emberek meg akarják változtatni a világot! Azt akarják, hogy legyen az életüknek valami értelme.