Saul és a félelem
   Írta: Folk Zsuzsa      
Isten kézen fogva vezette ki Izraelt a rabságból, és rajtuk akarta bemutatni, hogy milyen az, mikor Ő uralkodik egy nép fölött. A nép viszont nem akart elkülönülni a körülöttük lakó népek szokásaitól, és azt akarták, hogy nekik is királyuk legyen. (1. Sám.8:7-9) Így lett Saul Izrael első királya. Hogyan is indult a történet? Saul mikor az apja szamarait kereste Sámuel prófétával találkozott. A próféta meglátta benne Isten választottját, és ezt szavai is tükrözték: ” Különben is kié mindaz, ami becses Izráelben? A tied és egész családodé!” Saul válasza alázatosnak tűnik elsőre, pedig csak a kisebbségi érzését fejezte ki, nem látva meg a prófétai szavak mögött az isteni üzenetet. 1.Sám. 9:21 Saul azonban így felelt: De hiszen én benjámini vagyok, Izráel legkisebb törzséből való! Nemzetségem pedig a legkisebb Benjámin törzsének összes nemzetsége között! Miért beszélsz hát így hozzám? Sámuel az Úr parancsára felkente Sault királlyá, és előre megmutatott neki jeleket, amelyek megerősítik majd, hogy valóban Isten választotta. Egy figyelmeztetést is kapott, hogy egy adott helyzetben várnia kell majd Sámuelre. 1.Sám 10:7-8 És ha majd bekövetkeznek rajtad ezek a jelek, akkor tedd meg, amire módot találsz, mert veled lesz az Isten. Akkor menj el előttem Gilgálba, és én is elmegyek hozzád, hogy égőáldozatokat mutassak be és békeáldozatokat áldozzak. Hét napig várj, amíg hozzád érkezem, és akkor majd tudtodra adom, hogy mit kell tenned. Saul haza indult, a próféta által kijelentett jelek sorra be is következtek, de a rokonainak nem szólt semmit arról, hogy Isten királynak hívta el. A királyságról szóló üzenetet elhallgatta, pedig az a lényeg, nem a szamarak megkerülése. Talán megijedt az elhívástól? 1. Sám. 10: 15-16 Akkor ezt mondta Saul nagybátyja: Mondd el nekem, mit mondott nektek Sámuel! Saul ezt felelte nagybátyjának: Határozottan megmondta nekünk, hogy megtalálták a szamarakat. De amit a királyságról mondott Sámuel, azt nem mondta el neki. Sámuel összegyűjtötte a népet Micpába, hogy bejelentse Sault, mint királyt, de ő elég méltatlan módon a ruhák közül kerül elő. Talán azt hitte Isten nem tudja merre van, csak a szamarakat tudta figyelemmel kísérni? 1.Sám.10: 22 Ekkor újból megkérdezték az URat, hogy eljött-e egyáltalán az az ember? És az ÚR ezt felelte: Igen, itt van. Elrejtőzött a holmik között. Az első komolyabb konfliktusnál a türelmetlenség és a félelem lesz úrrá a királyon. Ez volt az a helyzet, aminél előre megmondta Sámuel, hogy várjon. Persze Sámuel nem késett el, csak Isten az utolsó pillanatig várt, hogy lássa mit tesz Saul. 1.Sám.13:7-14 A héberek átkeltek a Jordánon Gád és Gileád földjére. Saul pedig még Gilgálban volt, és az egész nép riadtan sorakozott mögéje. Azután várt hét napig, a Sámuel által meghatározott időig, de Sámuel nem érkezett meg Gilgálba, a nép pedig széledezni kezdett tőle. Akkor ezt mondta Saul: Hozzátok ide az égőáldozatot és a békeáldozatot! És bemutatta az égőáldozatot. Alig végezte be az égőáldozat bemutatását, amikor megérkezett Sámuel. Saul eléje ment, hogy áldással köszöntse őt. Már az első próbán sajnos elbukott. A további konfliktusoknál is ez a zavarodottság, kapkodás lesz jellemző a döntéseire. A következő csata előtt a harci zaj miatt Saul leállította a papot, aki Istenhez akar fordulni vezetésért. Mire is figyelt akkor? Fontosabbnak tartotta a külső körülményeket Isten hangjának a meghallásánál. 1.Sám.14: 18-19 Akkor ezt mondta Saul Ahijjának: Hozasd ide az Isten ládáját! Mert az Isten ládája akkor már Izráel fiainál volt. Amíg azonban Saul a pappal beszélt, a lárma egyre nagyobb lett a filiszteusok táborában. Azért ezt mondta Saul a papnak: Hagyd abba! Következő önkényes döntése volt, hogy megtiltotta a harcoló embereknek, hogy egyenek, míg végül azok kimerültségükben véres húst ettek, amit már Noénál megtiltott az Úr és a Tórában (3.Móz.17:10-11) ezt kifejezetten megerősíti. Saul Isten törvénye fölé akarta magát helyezni az által, hogy úgy gondolta, az ő általa épített oltáron feláldozott húst véresen is megehetik. 1. Sám. 14:31-35 Azon a napon Mikmásztól Ajjálónig verték a filiszteusokat, és a nép nagyon kimerült. Ezért a zsákmányra vetette magát a nép. Fogták a juhokat, marhákat, borjakat, és a földön vágták le, és a vérrel ette a nép a húst. Amikor jelentették Saulnak, hogy vétkezik a nép az ÚR ellen, mert vérrel együtt eszi a húst, ezt mondta: Bűnös mulasztást követtetek el! Gördítsetek ide hozzám egy nagy követ! Majd ezt mondta Saul: Menjetek a nép közé, és mondjátok meg nekik, hogy hozza ide mindenki az ökrét és a juhát. Itt vágjátok le, és itt egyétek meg! Akkor nem vétkeztek az ÚR ellen azzal, hogy vérrel együtt eszitek a húst. Elhozta tehát az egész nép, mindenki a maga ökrét még azon az éjszakán, és ott vágták le. Saul ugyanis oltárt épített az ÚRnak. Ez volt az első oltár, amit az ÚRnak épített. Rögtön ezek után elbizakodottan rá akart rontani a filiszteusokra, végül a pap figyelmeztette, hogy talán meg kellene kérdezni az Urat. 1.Sám. 14:36 Azután ezt mondta Saul: Törjünk rá még az éjjel a filiszteusokra, virradatra fosszuk ki őket, és ne hagyjunk meg senkit közülük! Ők pedig ezt felelték: Tégy mindent úgy, ahogyan jónak látod. De a pap ezt mondta: Lépjünk először az Isten elé! Miután kiderült, hogy értelmetlen parancsa ellenére a fia evett a harc ideje alatt (amúgy teljesen vétlenül, mert nem tudott a parancsról) kész volt megölni fiát. Ez irracionális és kegyetlen viselkedés. Itt már látszik, hogy Saul elméje kezd elborulni, legalábbis hiúságában a saját fiának sem akart irgalmazni. Jonatánt végül a nép mentette meg. 1.Sám.14:45 Saul ezt mondta: Engem verjen meg az Isten, ha nem halsz meg, Jónátán! A nép azonban azt mondta Saulnak: Jónátán haljon meg, aki ezt a nagy győzelmet szerezte Izráelnek? Távol legyen tőlünk! Az élő ÚRra mondjuk, hogy egy hajszál sem hullhat fejéről a földre, mert Isten segítségével vitte ezt véghez a mai napon. Így mentette meg a nép Jónátánt a haláltól. Érdekes módon Saul, aki a saját fiát esztelenül megölte volna, Isten kifejezett parancsa (1.Sám.15:3) ellenére viszont megkímélte egyik fő ellenségük , az amálekiták vezetőjének az életét.
1Sám 15:9 Saul és népe azonban megkímélte Agágot, meg a juhoknak és marháknak a legjavát, azaz a másodellésüket, meg a bárányokat és mindazt, ami szép volt. Ezeket nem akarták kiirtani, hanem csak a hitvány és értéktelen jószágot semmisítették meg.
Mint aki mindent jól tett, pedig Isten parancsát áthágta, még emlékoszlopot is állított magának. Úgy tűnik a győzelemért elfelejtette Istennek adni a dicsőséget, inkább kisebbségi komplexusban őrlődő egóját táplálta tovább.
1Sám 15:12 Reggel korán fölkelt Sámuel, hogy találkozzék Saullal. De ekkor azt jelentették Sámuelnek, hogy Saul Kármelbe érkezett, és ott emlékoszlopot állított magának.
Mikor Sámuel számon kérte, hogy miért nem irtotta ki az állatokat, rögtön áthárította a felelősséget a népre, mintha nem ő vezette volna őket. 1.Sám.15:21 A nép azonban elvette a zsákmányból a kiirtásra szánt juhok és marhák javát, hogy feláldozza Istenednek, az ÚRnak Gilgálban. 1. Sám. 22-24 Akkor ezt mondta Sámuel: Talán ugyanúgy tetszik az ÚRnak az égő- és a véresáldozat, mint az engedelmesség az ÚR szava iránt? Bizony, többet ér az engedelmesség az áldozatnál, és a szófogadás a kosok kövérjénél! Olyan az engedetlenség, mint a varázslás vétke, és az ellenszegülés, mint a bálványimádás. Mivel te megvetetted az ÚR igéjét, ő meg elvetett téged, és nem leszel király! Saul így felelt Sámuelnek: Vétkeztem, mert megszegtem az ÚR parancsát és a te beszédedet. Mert féltem a néptől, és hallgattam a szavára. Végül Sámuel megsemmisítő szavaira válaszul a néptől való félelmére hivatkozott. Elismerte vétkét, de a látszat még fontosabb volt számára. Ahelyett, hogy mindenáron az Úr jelenlétét próbálta volna visszanyerni, a nép előtti tiszteletet kérte Sámueltől- és ezt meg is kapta. De mit ért, ha a nép előtt fenntartotta a látszatot, viszont az Urat magára haragította? Istent nem vallja sajátjának – „…Istened, az ÚR előtt”, leborulása színjátékká vált. 1Sám 15:30 Ő pedig ezt mondta: Vétkeztem, de azért add meg nekem a tiszteletet népem vénei és Izráel előtt! Jöjj vissza velem, hogy leboruljak Istened, az ÚR előtt!
Isten kiválasztotta Dávidot Saul helyett, amit Saul lelke mélyén meg is sejtett. Hiúságát sértették Dávid hadi sikerei, és dührohamot kapott, mikor nem kizárólag őt dicsérték.
1. Sám. 18:7-9 A táncoló asszonyok így énekeltek: Megölt Saul ezer embert, Dávid meg tízezer embert! Erre igen megharagudott Saul, és nem tetszett neki ez a dolog, mert ezt gondolta: Dávidnak tízezret tulajdonítanak, nekem meg csak ezret tulajdonítanak! Még majd a királyság is az övé lesz! Ettől fogva állandóan rossz szemmel nézett Saul Dávidra. Érdekes módon nem Dávid ijedt meg Saul gyilkos lándzsájától, hanem a támadó kezdett félni. Saul egyre irracionálisabban viselkedett, végül félelme üldözési mániává fajult. Félt Dávidtól és annak sikereitől. Attól is félt, hogy a saját lánya megszerette Dávidot. 1.Sám.18:10-15 Másnap megszállta Sault Istennek az a rossz szelleme, és révületbe esett a házában. Dávid pedig a lantot pengette, ahogyan mindennap szokta. Saul kezében lándzsa volt. Saul feléje dobta a lándzsát, mert azt gondolta, hogy a falhoz szegezi Dávidot. De Dávid két ízben is kitért előle. És félni kezdett Saul Dávidtól, mert vele volt az ÚR, Saultól pedig eltávozott. Ezért eltávolította őt Saul maga mellől, és ezredessé tette, hogy ki- és bevonuljon a hadinép élén. Dávid minden útján sikerrel járt, mert vele volt az ÚR. Amikor látta Saul, hogy milyen nagy sikereket ér el, rettegni kezdett tőle. 1. Sám. 18:28-29 Saul azonban látta, és tudta, hogy az ÚR Dáviddal van, és Míkal, Saul leánya szereti őt. Ezért még jobban félt Saul Dávidtól, és ellensége lett Dávidnak egész életére. Mikor Dávid életére tört és üldözni kezdte őt, akkor Saulon elhatalmasodott a paranoia, az üldöző üldözöttnek érezte magát. Meggyanúsította saját rokonait, fiát, leghűségesebb udvari embereit, hogy összeesküvést szőttek ellene. Érdekes a mondat: „Bizony így van ez! „ - Valószínűleg értetlen tekintetekkel nézett rá vissza mindenki. 1.Sám.22:7-9 Akkor ezt mondta Saul a mellette álló udvari embereknek: Hallgassatok rám, Benjámin fiai! Hát Isai fia ad nektek mindnyájatoknak mezőt és szőlőt, és ő tesz benneteket ezredesekké és századosokká? Hiszen ti mind összeesküdtetek ellenem, mert senki sem leplezte le előttem, hogy saját fiam kötött szövetséget Isai fiával. Senki sem szánt meg engem, és nem mondta meg nekem, hogy a saját fiam lázította ellenem a szolgámat, hogy leselkedjék rám. Bizony így van ez! Akhimélek papot is meggyanúsította, és még Istent is bele akarta keverni a dologba. Végül vérengzéssé fajutl Saul tombolása: 85 papot megöltek, egy lévita várost kiirtottak. Itt tette meg azt, amit Isten az amálekitákra nézve mondott- de rossz helyen, rossz időben. 1.Sám.22:11-14 Ekkor hívatta a király Ahimelek papot, Ahitúb fiát és egész rokonságát, a nóbi papokat. Azok eljöttek mindnyájan a királyhoz. És ezt mondta Saul: Hallgass ide Ahitúb fia! Ő pedig így felelt: Itt vagyok, uram. Saul megkérdezte tőle: Miért esküdtetek össze ellenem Isai fiával, amikor kenyeret és kardot adtál neki, sőt az ő érdekében Istent is megkérdezted?! Azért, hogy fellázadjon ellenem, és leselkedjék rám? Bizony, így van ez! 1Sám.22: 19. Nóbot, a papok városát is karddal támadta meg; kardélre hányt férfit és nőt, gyermeket és csecsemőt, ökröt, szamarat és bárányt. Saul élete vége felé már mindentől, mindenkitől félt, rettegett a családjától, Dávidtól, az embereitől, a filiszteusoktól. Egyedül attól nem rettegett, hogy Isten törvényét áthágja, és ezért végzetes útra tért.
Mikor a jósnő sem akar kötélnek állni a király Isten nevére esküszik Isten törvényével szemben. (5.Móz.18:9-14) 1.Sám.28:10 De megesküdött neki (halottlátó asszonynak) Saul az ÚRra, és ezt mondta: Az élő ÚRra mondom, hogy nem ér téged büntetés emiatt. A rémület tovább folytatódott, Sámuel semmi megnyugtatót nem mondott neki, csak azt, hogy meg fog halni másnap. 1.Sám.28: 20 Ekkor Saul hirtelen egész hosszában a földre zuhant, annyira megrémült Sámuel szavaitól. Tragikus, hogy élete utolsó csatájában, még halála előtt is a látszatra adott. „Ne űzzenek gúnyt belőlem” – ez az utolsó szava, pedig Istenhez is kiálthatott volna bűnbocsánatért. Itt azonban csak az ego kiáltott. Az utolsó perceiben szembesülnie kellett az életét végigkísérő félelemmel, a fegyverhordozója képében, aki szinte lebénult a félelem miatt, így Saul önkezével vetett véget az életének. 1.Sám.31:4 Súlyosan megsebesítették az íjászok, azért ezt mondta Saul a fegyverhordozójának: Húzd ki a kardod, és szúrj át vele, hogy ha ideérnek ezek a körülmetéletlenek, ne ők szúrjanak le, és ne űzzenek gúnyt belőlem! De a fegyverhordozó nem akarta, mert nagyon félt. Ekkor fogta Saul a kardját, és beledőlt.
A történetből világosan látszik, hogy Saul életében már csírájában jelen volt a félelem, a kisebbségi érzés. Isten azonban nem tökéletes embereket keres és hív el. Türelmesen bánt Saullal is, aki sokszor vétkezett, kapkodott és volt, hogy nyíltan szembe ment Isten törvényével. Isten újra és újra lehetőséget adott Saulnak, de ő az igazi bűnbánat helyett csak a látszat helyreállást, a nép előtt való tekintély megerősítést tartotta fontosnak. Nem ismerte fel, hogy a tekintélye, hatalma Istentől ered, akinek nem a látszat fontos, hanem a szív állapota. Saul alul maradt a szeretetben, rosszul bánt istenfélő fiával, Jónatánnal, lányaival, és Dáviddal is, aki mindvégig hűséges maradt az életveszélyes fenyegetések ellenére is. Ennek következménye volt, hogy szívében, elméjében elhatalmasodott a félelem, amin többé már nem tudott úrrá lenni. Élete végén mélypontra került, és illegális szellemi eszközökkel próbálta meghallani a „hangot”, amely már rég nem szólt hozzá. Ez a szomorú élettörténet figyelmeztetés, hogy lehetséges elszakadni még a legnagyobb elhívással együtt is Istentől, ha sorozatosan figyelmen kívül hagyjuk a korrekcióit, és a hit és szeretet helyett a félelmet hagyjuk uralkodni az életünk felett. Saulon a Szent Szellem kenete volt, Isten vele volt, Sámuel próféta támogatását élvezhette, a nép szerette. Nem volt szükségszerű, hogy Izrael első királya elbukjon. Saul után azonban következett Dávid, aki bár ugyanolyan esendő ember volt, mint Saul, mégis a vesztes helyzetekből fel tudott állni mert mindig Istenhez fordult. Ezért Isten megerősítette a királyi székét örökre, amely ígéret végső értelmét a Messiásban nyerte el. De ez már egy másik történet.
|
Egy ember története, aki a hit és engedelmesség helyett a félelmet és a hiúságot választotta.
Köszönjük