Jézussal Indiában - beszélgetés Papp Jácintával

Kérlek meséld el hogyan kaptad az elhívásodat Indiába!

A    Amikor az Úr elhívott a misszióra, India még eszembe sem jutott. 14 éves koromban tértem meg és 15 éves voltam, mikor az Úr egy este egyszerűen csak szólt hozzám: "Arra hívlak el, hogy Rólam beszélj az embereknek". Már akkor sejtettem, hogy ebből egy idő után egy misszionáriusi elhívás fog kibontakozni. Ugyanakkor én magamban semmi potenciált nem láttam erre. Egy félénk kislány voltam, aki nemhogy az Úrról, de bármiről félénken beszélt. Többnyire kerültem a társaságot, elvoltam magamban a gondolataimmal. Egyből vitatkozni is kezdtem az Úrral, hogy hogy nem talált valami jobb feladatot nekem - mást hívjon arra, hogy az ő bizonyságtevője legyen, én erre képtelen vagyok. De az Úr megnyugtatott, hogy ő képessé tud engem tenni… Rábíztam magam. Azóta hat év telt el. Először az osztályomban, aztán a barátaim közt, egy idő után pedig már az utcán is félelem és gátlás nélkül hirdettem az Igét. Egy afféle "csontjaimba rekesztett tűz" lett ez. Aztán tavaly az érettségi után Isten egy nemzetközi Tanítványképző Iskolába (YWAM-DTS) küldött. Ennek az iskolának része egy kéthónapos misszió is. Két lehetőség állt előttem: választhattam Kazahsztánt vagy Indiát. Egyértelműen Indiára nézve találtam békességet, így oda mentem a csoporttal. Már korábban is nagy volt bennem az érdeklődés a hindu, és a buddhista országok iránt - mindig is szerettem volna ilyen istenkereső embereknek hirdetni az Igét.

Isten megadta a szíved vágyát. Mit szóltak ehhez a szüleid, barátaid: a környezeted?

Mivel nem a magam fejéből ugrott ki ez az India-gondolat, hanem ez egy iskola része volt, különösebben nem tiltakozott senki. A szüleim persze féltettek, a barátaim meg inkább a kalandot látták benne, és irigyeltek. Volt olyan is, aki már akkor misszionáriust látott bennem és felnézett rám, hogy képes vagyok egy ilyen helyre kimenni.

Gondolkoztál már azon, hogy vajon miért küld egy magyar lányt Isten Indiába?

Utólag rengeteget. Mindenki számára egyértelmű, hogy mindenki a saját népét tudja a legkönnyebben elérni - hiszen ismeri a nyelvet, a kultúrát, az emberek gondolkozásmódját, a helyi vallást stb. Ugyanakkor a Magyarországon élő külföldi misszionáriusok munkáját közelebbről megismerve érzékeltem azt a többletet, amit egy kívülálló tud nyújtani. Aki kész arra, hogy elmenjem, főleg hogy ott is lakjon egy másik országban, annak isteni elhívása van (már ha misszionáriusként megy persze). Ez már sokszor magában többlet. Szívén viseli az adott országot, és ezt Isten felhasználja! Emellett Indiában sokszor tapasztaltam az idegen iránti szeretetet és érdeklődést, ami egy jó lehetőség a bizonyságtételre. Hiszem, hogy Isten akarja, hogy kialakuljon bennünk egy világot átfogó szemlélet, és ezzel együtt egy világra szóló felelősségérzet. Magyarul, hogy nem csak a magyar népet kell elérnünk nekünk magyaroknak, hanem a többi népet is - ez mindenki feladata!

Mennyire sikerült elsajátítanod az indiai nyelv(ek)et, megérteni a kultúrát, a vallást?

A tavalyi - Tanítványképzős missziós utunk előtt nagyon jól felkészítettek minket a kultúraváltozásra, igyekeztek megértetni velünk a különbségeket, ugyanakkor a vallásról és a gondolkozásmódról igen keveset hallottunk. Ezt én az idei kiscsoportom tagjaival (eredetileg többen voltunk) igyekeztem másképp tenni.

Idén nyáron kint voltál tehát újra - ez alkalommal már magyarokat vittél magaddal. Te voltál a szervező. Hányan is voltatok kint végül?

Isten nem hagyott nyugodni a tavalyi indiai utam után, és több ízben is megerősített abban, hogy mennem kell újra. Emellett bennem volt az a vágy is, hogy másokat is bevezessek a misszió örömeibe, másokkal is megszerettessem Indiát. Meghirdettem tehát az utat, és tavaszra összeállt egy öt lányból álló kis csapat. Ebből aztán az utolsó hetekben lemorzsolódott három: ki anyagi, ki családi okokból. Nagyon sajnáltam őket - de hinni nem tudtam helyettük. Ugyanis én is hitből mentem ki - ami az anyagiakat illeti: támogatásból. Hiszen tanuló vagyok, nem sok pénzt tudok magam megkeresni. De tudtam, hogy Isten hív, és ha ő hív, ő gondoskodik is a szükségekről: az indulás napja előtti napon kaptam meg az utolsó részletet, amire szükségem volt… Dicsőség Istennek! Dicsőség neki Szilviért is a Golgotából, aki végig kitartott, hitt és így ketten jutottunk ki az indiai missziós mezőre idén.

Térjünk még vissza a nyelvre. Mondj valamit az indiai nyelven.  Mennyire beszéled?

yóaSáa maSi Apkaó pyaar karatóa hó. (Jésú Másí ápko pjár káráté he.) Ez hindi nyelven azt jelenti, hogy Jézus Krisztus szeret téged. Indiában több mint ezerötszáz nyelv van, de a hindit a legtöbben beszélik. Angolul is nagyon sokan tudnak, mert - az angliai gyarmati időszak óta - ez a másik közvetítő nyelv a nyelveik között. Tavaly kint tanultam meg az első szavaimat, aztán itthon internetről kezdtem el megtanulni írni-olvasni, és az alapvető szavakat (egy angol program segítségével). Később megtudtam, hogy a magyarországi Indiai Nagykövetség ingyenes hindi órákat ad - hetente egyszer. Erre a tavalyi iskolaév vége fele kezdtem el járni, idén mindenképpen folytatni akarom.

Európai viseletben, vagy száriban hirdetted az evangéliumot? Hogy látod, van-e ennek jelentősége?

India egyes részein a helyiek többsége is (konszolidált) nyugati ruhákban jár, itt mi is abban voltunk. Más részeken nagyon nagy feltűnést és talán ellenállást keltene, ha nem a hagyományos indiai öltözékben lennénk: itt persze szárit (a tekerős női ruhát) illetve szálvárt (nadrágot hosszú tunikával és sállal) hordtunk mi is. Indiában visszaszoktam a nőiesebb öltözködésre…

Mennyire vallásosak az emberek Indiában? Találkoztál materializmussal?

Azt lehet mondani, hogy Indiában inkább az olyat kövezik meg, aki nem hisz valamilyen istenben és a szellemvilág létezésében, mintsem bármilyen hívőt. Sokkal vallásosabbak az emberek! Olyan szellemi kapcsolatban állnak a negatív szellemvilággal, amilyenre mi hívők sokszor csak vágyunk - persze a pozitív oldallal. Ott kifejezetten felnéznek a vallásukat komolyan követőkre. Így nagyon érdekli őket az olyan európai is, aki meggyőződéses keresztény. Elsőször mindenképp barátot, és nem ellenséget látnak bennünk, és nagyon szívesen folytatnak vallási eszmecserét velünk. Nagyon istenkereső nép az indiai!

Ez jó kezdet! Már az elején mondtad, hogy hitből mentél ki te is. Hogy értsük ezt pontosan? Ki, vagy kik finanszírozták az utadat?

Hitből. Ez azt jelenti, hogy alapvetően az Úr előtt tártam fel a szükségeimet, aztán emberek előtt. Meg kellett tanulnom nem az emberekben, hanem valóban az Úrban bízni! Amikor ő kér, hogy adjak valakinek, igazából Neki adok, és amikor szükségem van valamire, Tőle kérek, Tőle várom, és aztán elsősorban Neki köszönöm meg. Próbáltam spórolgatni magamnak az útra (ösztöndíjból és a csekély fizetésemből, amit többnyire magánórák adásával szereztem), de az Úr mindig eladogattatta velem, amit összegyűjtöttem. Az Úrnak adtam kölcsönt, és ő bőségesen visszaadta nekem, amit én Neki adtam. Gyakorlatilag barátok, ismerősök, rokonok, gyülekezeti tagok adták össze a szükséges 300 000 Ft-ot..

Tehát így jutottatok ki ketten július közepén Indiába. Merre jártatok, milyen szolgálati területeken dolgoztatok, kikkel szolgáltatok?

Egy hónapot töltöttünk kint pontosan. Ez alatt három városban voltunk, név szerint Delhiben, Shillongban és Guwahatiban. Mindhárom viszonylag nagy város (40, fél és 15 milliósak). A közös látásunk az volt, hogy gyerekek, szegények, hinduk és keresztény fiatalok felé szolgáljunk, és ez meg is valósult. Volt ahol a Fiatalok Küldetéssel (YWAM) nemzetközi missziós szolgálattal dolgoztunk együtt (helyi és külföldi misszionáriusokkal együtt), máshol gyülekezetekkel. Jártunk iskolákban, gyerekotthonokban, nyomornegyedekben, kórházban, és sok gyülekezetben, keresztény kollégiumban is. Feladatunk kettős volt: hirdetni a Jó hírt és bátorítani, buzdítani, segíteni a keresztényeket (elsősorban is a fiatalokat).

Beszélj nekünk a tapasztalataidról!

A gyerekek nagyon jól fogadtak minket, sokan behívták Jézust a szívükbe. A kórházban hiszem, hogy sokan gyógyulást élhettek meg Isten kegyelméből. Volt egy gazdag mélyen vallásos hindu család is, akit meglátogattunk. Az egyik fiú, Háris (már felnőtt férfi) pár éve tért meg, de a család többi tagja még hindu volt. Az anyuka emellett kemény alkoholista is volt. Mivel Szilvi, a barátnőm egy keresztény női rehabilitációs központban dolgozik itt, Magyarországon, Háris megkérte, menjünk el és látogassuk meg az anyukáját. Isten csodát művelt: a néni aznap este elhagyta az alkoholt, másnap pedig befogadta a szívébe Jézust! Csodálatos ilyen isteni csodáknak részese lenni!

Emellett nagyon jó volt bátorítani a keresztény fiatalokat hitük bátor megélésére és hirdetésére. Pár napja kaptam hírt arról, hogy Shillongban (az egyik városban, ahol sokat szolgáltunk gyerekek és fiatalok közt) kitört az ébredés! Azt hiszem ez olyan, amit mi még szinte elképzelni sem nagyon tudunk (még!): több iskolában is a gyerekeket betöltötte a Szent Szellem - tömegesen - és elkezdtek prófétálni az utolsó id?kr?l az óra közepén, a fiatalok tízesével hozzák osztály- és évfolyamtársaikat a gyülekezetbe és rengeteg hindu tér meg… Ez fantasztikus!

Ez valóban fantasztikus!  Van valamilyen speciális látásod ezzel az országgal kapcsolatban?

Alakul… Azt tudom mondani, hogy kezdem megérteni az indiaiak gondolkozásmódját, a motivációikat, a szívüket, és ezzel együtt kezd kibontakozni bennem a látás az országra vonatkozóan. Amint már említettem, az egyik első tapasztalatom az volt, hogy a hindu nép nagyon istenkeres?, mélyen vallásos nép. Ez valamilyen szinten jó kezdet! Sokkal nyitottabbak az Evangéliumra, mint a magyar nép például. Hiszem - és nem csak az én hitem, látásom - hogy Isten nagy ébredést készít Indiában. Sőt ez már kitörőben van, mint előbb meséltem. Nagyon nagy potenciált látok Indiában! Hiszem, hogy Isten fogja őket használni a környező népek elérésére is!

Mikor Észak-kelet Indiába, Shillong városába mentünk, ahol viszonylag sok keresztény él, először kicsit értelmetlennek éreztem a szolgálatunkat. Úgy gondoltam, hogy olyan helyre kellene mennünk, ahol alig van keresztény. Aztán az Úr egy látást adott nekem: láttam az észak-kelet indiai fiatalok hullámát elönteni a környező (többnyire "zárt") országokat - Kínát, Bhutánt, Mianmart (Burma), Nepált valamint India többi részét. Másnap legalább öt embertől hallottam ugyanezt a látást - helyiektől és kívülállóktól is. Akkor megértettem, hogy a mi feladatunk itt elsősorban az, hogy bátorítsuk a keresztény fiatalokat - akik majd elérik saját, illetve hozzájuk közel álló embertársaikat. Csodálatos látni, hogy ez a látás máris megvalósulni látszik!

 Úgy érzem, itt nem ért még véget a szolgálatod Indiában… Mik a terveid a jövőre vonatkozólag a szolgálatoddal kapcsolatban?

Ez az, amit még igazán én sem tudok. Isten - nagyon bölcsen - mindig csak a következő lépést engedi látni nekem. A többit csak sejteti. Egyelőre azt tudom, hogy a jövő nyáron is mennem kell - egy nagyobb (elsősorban) magyar csoporttal. Ezt Isten már az idei utam előtt kijelentette nekem. Ezenkívül azon is munkálkodok, hogy a gyülekezetem - és a többi magyar gyülekezet - és az indiai gyülekezetek közt jó kapcsolat alakuljon ki. Hiszem, hogy ez nem csak az én személyes elhívásom - hanem valamennyire az egész magyar népé. Szeretném, ha ezen a szinten is betöltenénk az Igét: "Mi erősek pedig tartozunk azzal, hogy az erőtlenek gyengeségeit hordozzuk" - vagyis adjuk, amit mi adni tudunk: embereket, segítőket és támogatást. Elsősorban ez utóbbinak vannak szűkében az indiaiak. Nagyon sok fiatallal találkoztam, akik készek minden idejükben, erejükben szolgálni az Urat, hirdetni az Evangéliumot, de egy fillérük sincs. Nem nagyon van, aki támogatni tudná őket, hiszen egy családot rizzsel ellátni is nagy feladat Indiában. A legtöbb ember örül, ha megvan a napi betevője, egy darab ruhája és valamiféle viskó, ahol meghúzhatja magát éjszakára. Nekünk ennél sokkal-sokkal többünk van! Felelősségünk van, hiszem! Sokszor ezt az oldalt nem is látjuk. Nem biztos, hogy még tíz külföldi misszionáriusra, sokkal inkább száz indiai misszionárius támogatására volna szükség - ez az én látásom. De ugyanakkor magyar misszionáriusoknak is igencsak szűkében van a világ…

A saját elhívásomat nem látom még tisztán, de ezekben szeretnék besegíteni - részben mint aki, maga is evangelizál, részben, aki bátorítja az indiai fiatalokat, részben, aki buzdítja a magyarokat a misszióra (kül- és belmisszióra is) valamint az adakozásra, támogatásra. Körül-belül ez az, amit most magam előtt látok. Azt hiszem, Isten elég széles körű szolgálatra hív…

Jó látni, hogy ilyen fiatalon már komoly terveid vannak! Szeretnél családot, és ha igen, hogyan képzeled el a missziós utakat családosként? Hány éves is vagy?

21 éves vagyok most. Nem győzök hálát adni Istennek, hogy már ilyen fiatalon kiválasztott, elhívott és használ, az tényleg csodálatos! Szeretnék családot, igen! Pár éve kaptam egy próféciát Istentől, hogy nagy családot ad nekem, és együtt fogok szolgálni a férjemmel. Egyelőre ennek megvalósulására várok, de addig sem akarok tétlen lenni. Nagyon érdekel, hogy milyen elhívása lesz a férjemnek, és hogyan tudjuk majd összeegyeztetni a kettőnk elhívását. Én az egész életemet Istenre bíztam és mindent átadtam Neki a jövőmmel kapcsolatban, szóval biztos vagyok benne, hogy ő mindent a kezében tart!

Jelenleg másodéves hallgató vagyok a Wesley János Lelkészképző Főiskola szociális munkás szakán, tehát a tanulás az első. Emellett a gyülekezetben részt veszek a lelkigondozásban, minden missziós megmozdulásban és most indul egy kis sejtcsoport, itt szintén engem neveztek ki az egyik vezetőnek. Emellett besegítek a Fiatalok Küldetéssel Alapítványnak is - fordításban, utcai evangélizációban és a kávézójuk működtetésében. Szóval nem unatkozom…   És persze nagyon rajta vagyok, hogy a kommunikáció kialakuljon az indiai keresztények és a magyarok közt - sőt több mint kommunikáció…

Hogyan imádkozhatnánk érted, és ezért a misszióért? Mondj kérlek néhány fontos célt Indiával kapcsolatban, amiért szeretnél imatámogatást!

Imakérés az sok van! Hadd mondjak el egy-két adatot, ami magáért beszél:

Indiában 1,2 milliárd ember él.

Ennek 80 %-a hindu, 15 %-a más vallások követője, és csupán 2 % körül van a megtért keresztények aránya.

India egyes részein nagyon nagy nehézségnek vannak kitéve a megtérők: sokszor kitagadják őket a családból, üldözik őket.

Indiában az egy főre jutó éves átlagjövedelem kb. 12-ed része a magyarénak, azaz kb. 74.000 forint. Vagyis egy hónapra 6000 forint. Ha ezt összehasonlítjuk a mi egy főre jutó 80 ezres havi átlagjövedelmünkkel, akkor azt hiszem érezzük, milyen ott a szegénységi szint…

Indiában (mint mindenhol egyébként) minden szociális problémának elsősorban a vallásban vannak a gyökerei: a kasztrendszereket a hinduizmus tartja életben, a szegénységnek is erős vallási háttere is van (például nem ölik meg az istenként tisztelt patkányokat, akik a megtermelt élelmiszerek vagy harmadát elfogyasszák - a többi "szent" állattal együttesen, illetve az állatáldozatok alkalmával feláldozzák a betevő falatot, az utcán meg etetik és hagyják elpusztulni a tejet és húst adó teheneket), és még sorolhatnám… Tehát az első és legfontosabb imakérés az indiaiak tömeges és valós megtérése!

Imádkozzatok még a megtért indusokért, hogy elvegyék az elhívásukat és tudjanak szolgálni az egyetlen igaz Istennek! Imádkozzatok támogatókért a helyi misszionáriusok számára! Valamint kitartásért és tisztaságért (könnyen összekeverik a különböző vallásokat és egy Istennek nem tetsző egyveleg jön ki belőle)!

Végül kérem imádkozzatok azért, hogy jó kapcsolat alakuljon ki India és Magyarország között -missziós szinten! Imádkozzatok még sokkal több magyar missziós munkásért, támogatókért és közbenjárókért!

Legyetek ti is részese ennek a fantasztikus szolgálatnak - ami kiváltság!

Köszönöm!

- Én is köszönöm! Isten áldása legyen az életeden és az egész gyülekezeteden!