Repülötéri misszió Kanadában
   Írta: Kuti Surányi Anett      
Üdvözlet ismét Kanadából! Kuti Surányi Anett vagyok, a kanadai híradótok. Ezúttal egy férfit szeretnék nektek bemutatni, Bryan Fox-ot, egy nagyszerű embert, akinek igen megpróbált és kipróbált hite van, aki egyben az én szeretett sógorom. Egy nagytudású ember, aki könnyedén találhatna munkát a számítógépes szakmában, de az életét odaszánta egy anyagilag kevésbé gyümölcsöző munkára: embereket vezetni Krisztushoz. Bryan Fox repülőtéri misszionárius. Hétről-hétre olvasom e-mail-ben elküldött jelentéseit, a Weekly Adventure Report-ot, ahogy ő nevezi, Fox W.A.R., azaz az ő háborúja az emberek szívéért. Újra és újra ír elveszett, kereső emberekről és újra és újra felszólít, hogy használjuk a fegyverünket, azaz imádkozzunk. Ővele készítettem a következő riportot.
A torontói Pearson Nemzetközi Repülőtér 3-as termináljának evangéliumi lelkésze vagyok. Én látom el a lelkészi szolgálatot napközben reggel 11-től mindazok számára, akik bejönnek oda. Mindemellett az egyik fő feladatom a tanácsadás mind az utasok, mind a repülőtéri alkalmazottak felé.
Arra is nagyon sok lehetöségem van, hogy megosszam az evangéliumot mindazokkal, akikkel találkozom a repülőtér környékén: emberekkel, akik várakoznak valaki érkezésére, vagy az indulási oldalon a repülő felszállására várakozókkal. Én osztom szét az igen nagyszámú keresztény irodalmat, amelyet kint a lelkészi irodánál lehet megtalálni az indulási oldalon és a váróteremben az érkezési oldalon. Ezenkívül kéznél vagyok akkor is, ha valamilyen vészhelyzet adódik. Példánakokáért ott voltam a tavaly augusztusi Air France repülőgép szerencsétlenségnél is, egész éjszaka ott maradtam segíteni a katasztrófa átélőinek, miután elhagyták a szerencsétlenség színhelyét. A teljes idejű szolgálatot 2004. február 23. óta végzem a repülőtéren. A repülőtérnek három terminálja van. A Terminál 1-en két evangéliumi és két római katolikus lelkész van, míg a Terminál 2-ön és 3-on egy-egy evangéliumi és egy-egy római katolikus. Minden évben ezernyi könyvecskét osztunk szét azoknak, akiket érdekel. Ingyen kapják meg. Ezeket a kiadványokat két kitűnő amerikai szervezet biztosítja: az RBC Ministries és az In Touch Ministries. De osztunk szét Bibliákat, Új Szövetségeket, szintén ingyen a Gideons gondozásában. Általában jól fogadnak. A repülőtéri alkalmazottak értékelik, hogy van valaki a közelben, aki segít nekik és mindez nem kerül nekik semmibe. Nekem nincs fizetésem. Egy "házi misszionárius" vagyok, ennek következtében magánszemélyek és gyülekezetek adakozásától függök, akik anyagilag támogatnak engem. A kanadai Fellowship of Evangelical Baptist Church által hivatalosan engedélyezett pásztori munkát végzek. A repülőtérnek 50.000 alkalmazottja van, sokuk nehéz műszakban dolgozik, sokan alulfizetettek és több munkahelyük is van. Nagyon sok problémával küszködnek a házasság és gyereknevelés területén, és sok a probléma amagányossággal és a depresszióval. A repülőtéri dolgozók igen nagyszázaléka bevándorló. Körülbelül 30 millió utas halad át a repülőtéren évente. Természetesen mindezekből csak egy maroknyi jön be a lelkészi szobámba, azok, akik értékelik, hogy van egy hely, ahova betérhetnek, elcsendesedhetnek és mindannyian nagyra becsülik, hogy van ott egy hívő ember, akivel elbeszélgethetnek. Mindennap naplót vezetek mindazokról, akikkel találkozom. Mivel nem tudok napi 24 órában ott lenni, kiraktam a lelkészi szobában egy naplót, hogy az emberek beleírhassák a gondolataikat, érzéseiket. Ennekalapján elég jó rálátásom van, hogy kiknek, mennyit segít ez a szolgálat. A naplóm szerint havonta 50-70 embernek nyújtok tanácsot, 30-40 új emberrel kerülök kapcsolatba, és 700-1000 könyvecskét osztogatok szét. Az idő legnagyobb részében "magot vetek", de néha abban a kiváltságban van részem, hogy valakit az Úrhoz is elvezethetek. Az evangéliumot szerintem a leghatásosabban négyszemközti beszélgetésben lehet terjeszteni. A kapcsolatépítés időbe kerül, szóval egy repülőtéri lelkésznek türelmesnek kell lennie és szem előtt kell tartania, hogy ez Isten munkája. Az én feladatom "ott lenni", az Úr számára elérhetően, hogy tudjon használni. A munkában nem vagyok egyedül. Nincs elég időm arra, hogy más lelkészekkel együtt lehessek, mivel a repülőtér egy hatalmas terület, ezért minden héten egyszer kiemelek néhány fontos részt a naplómból és Weekly Adventure Report (heti kalandjelentés) címen kb. 100 embernek küldöm el e-mail-ben, akik imádkoznak a szolgálatért és különösen azokért, akiket megemlitek. 2005. február 11-én volt egy incidensem. Ma már nem kétséges, hogy ez volt a legemlékezetesebb eset, amit átéltem a Terminál 3-on az elmúlt évben. Egy átlagosnak igérkező találkozóm volt délelőtt egy utassal az Utas Segítő fülkéjénél, de ez a délelőtt átfordult egy izgalmas, mondhatni rémisztő és úgy hiszem, szellemileg jelentősnek számító délutáni tapasztalattá. Reggel figyeltem, amint az egyik utas segítő önkéntes egy enyhén részeg embert a kapuhoz vezet, ahol várható volt , hogy ennek az embernek az ismerőse érkezik. Miután elment ez az ember, azon spekuláltunk, hogy ez a fickó hogyan tehetett szert a fekete karikára a szeme körül és a vágásra a szemöldökén... Abban egyetértettünk, hogy egy jó alapos verést kaphatott és kiváncsiak lettünk volna, hogy a másik fickó hogyan nézhet most ki... El is felejtkeztem a dologról, egészen addig, amig délután a kiváncsiságomra válaszként kaptam egy barátságos "szellemi oldalbabökést", és tudom, hogy ez az Úrtól volt. Elmentem a bárba, nem azért, hogy találkozzam barátommal, a keresztény bárpultossal, hanem mert egy ember hívott, hogy beszélgetni akar velem most azonnal.  Alighogy megérkezem, Wally, a pultos rámutat Gregre, a nemrég látott összevert férfire, aki ezúttal ott állt és vodkát vedelt, jól látszott, hogy úton van a teljes összeomláshoz, ahogy ezt mások is megállapitották. Greg azonnal kérte, hogy beszélgessek vele és emlékeztetett arra, hogy már részeg. Mondtam, persze, beszélgessünk, követtem pt egy közeli asztalhoz és hallgattam a történetét, amig Wally kitöltötte nekem a kávét. A kávém hamarosan kihült.... Greg nemrég tért vissza Lengyelországból, ahol néhány nappal ezelőtt a bátyja temetésén vett részt. Akkor arra gondoltam, hogy talán ezért iszik olyan keményen, hogy ezzel kezelje a veszteség feletti fájdalmát. Azután elmondta, hogy a saját fia volt az, aki megverte két nappal ezelőtt, és hogy ezt ő jogosan meg is érdemelte. Hangosan rendelt egy újabb vodkát és azonnal ledöntötte. Ekkor csatlakozott hozzánk Greg barátja, egy hölgy, akire reggel várakozott a kapunál, és ez a hölgy súgva mondta nekem, hogy Greg öngyilkosságot kisérelt meg, ezért is sietett hozzá Montreálból. Azonnal mennek is tovább, mert Greg pszichológiai kezelést fog kapni Orangeville-ben, ahol is megpróbálják a benne felgyülemlett dühöt levezetni. Ez aztán felkeltette a figyelmemet! Greg kivett a zsebéböl egy csomó holmit, beleértve egy kulcsot is bronz medállal. Felvettem a kulcsait és odaadtam azt komoly barátjának, aki mindezek ellenére végig mosolygott. Greg megmutatta nekem a bronz medált, amelybe a jóöreg "Békés ima" volt belevésve, azaz: "Istenem, adj nekem békességet elviselni a dolgokat, amelyeket nem tudok megváltoztatni, bátorságot, hogy meg tudjam változtatni, amit meg tudok és bölcsességet, hogy lássam a különbséget." - és kérdezte, hogy mit gondolok erről. Visszaadtam a medált és azt mondtam, hogy szerintem ez egy jó ima. Legnagyobb meglepetésemre megragadta mindkét kezével az arcomat és megcsókolta a homlokomat. Ekkor az arca egészen elváltozott és a száján olyan borzalmas átkok jöttek ki, amiket azelőtt soha nem hallottam és ezt mind felém irányította! A kezét, mint egy pisztolyt a homlokomra irányította és hangosan kiabálva kérdezte, hogyan éreznék, ha ez most egy igazi fegyver lenne a kezében? Ekkor erős nyugalom, erő áradt rám, olyan, amit azelőtt soha nem éreztem még. Azt mondtam: valószínűleg megijednék a fegyvertől, de nem félnék a haláltól. Aztán elkaptam a kezét, belenéztem a szemébe és az ő hangerejénél erősebben mondtam neki, hogy abba kell hagynia a kiabálást, fenyegetőzést és, hogy az egyedüli ok, amiért még itt vagyok, az az, hogy Isten szereti őt, és Jézus nevében én is szeretem őt és, hogy semmi, de semmi olyat nem tud tenni, amit Jézus nem tudna neki megbocsátani. Felugrott, úgy hátrarúgta a székét, hogy visszhangzott és teljes tüdőből ordítani kezdett, hogy hazug vagyok, Jézus is hazug és olyan szavakat használt, amit nem sűrűn hallottam azelőtt. Ekkor még mindig kiabálva sarkon fordult és visszament a hallba. Odaadtam a névjegyemet a barátjának és kértem, hogy mindenképpen értesítsen, ha mód van rá, hogy segítsek. Kérlek titeket is, hogy hordozzatok imában, hogy az Úr óvjon meg a sötétség erőitől, mert nem kétséges, hogy ebben az emberben azt láttam. Kérlek, hogy imádkozzatok barátjáért, Shari-ért is. Nagyon szereti ezt az embert. Van. Egy ilyen éppen ennek a történetnek a folytatása. Mikor újra szétnéztem a bárban, Wally volt ott, és mondta: "Hű, én még ilyen nem láttam! Hogy tudtál ilyen nyugodt maradni ezzel a fickóval, amikor így ordított veled?" Két nő is volt ott, akik a bár étterem részén dolgoznak, az egyikük hindu, a másikuk muszlim, akik mindig hidegek, tartózkodóak velem, nyitott szájjal és tágranyílt szemmel álltak ott. És egy férfi is ült a bár végében, ő megszólított: "Akartam neked segíteni, de féltem." Tudnotok kell rólam, hogy egy nyápic ember vagyok, aki utálja a nyilvános konfrontációkat, igyekszem minden harctól távol maradni, oké, mondjuk ki: félénk vagyok. Ez vagyok én, de azon a napon Valaki beszélt rajtam keresztül, a számba adta a szavakat, bátorrá tett, és elűzte belőlem a félelmet. Minden dicséret az Úré, nem az enyém! Csak kérni kell az Úr védelmét és ő erre kész számotokra is! Bebizonyította, hogy ő él, de azért mégis, higyjétek el, reszkettem, mint a falevél! Mellesleg, az a férfi, aki a bár végében ült, kiderült, hogy egy amerikai multinacionális élelmiszergyártó cég minőségellenőrzési vezetője, őszinte katolikus, de eltévedt. Egy rövid beszélgetés után megkérdezte tőlem: Tudom, hogy tudnom kellene a választ erre, de tudni szeretném, miért kellett Jézusnak meghalnia? A következö félórát - miután lenyeltem a hideg kávét - erre és sok más kérdésére válaszolva töltöttem, megmutatva neki az utat az üdvösség felé. Bár odáig nem jutott el, hogy a szívébe behívja Jézust, de mondta: Mostmár értem, miről beszél a feleségem. Ő lutheránus és állandóan Jézusról beszél nekem és szeretné, ha elmennék vele a bibliaiskolába.-Azzal odaadta nekem a névjegyét és kérte, hogy maradjunk kapcsolatban.
Kérlek, imádkozzatok Dave-ért!
|
Köszönjük