vasárnap máj. 20

Hívők a kocsmában

Figyelem! Új ablakban nyisd meg. PDFNyomtatásE-mail
FacebookIWIWSatartlapGoogle bookmarkTwitterBlogter.hu
Emlékszem Cseh Tamásra ahogy tele humorral, de mégis komolyan prevenciós előadást tart egyetemistáknak. Az unott fiatalok hallva az életből vett példákat egyre figyelmesebbek lettek, végül alig akartak hazamenni, csak kérdeztek, kérdeztek. Ma is úgy gondolom így érdemes tenni valamit. Ezért is kérdeztem meg mit csinál Tamás mostanában. Úgy tudom kazánfűtő, és nevelőnő még nem voltálMosolygás, de mivel foglakoztál az elmúlt években ?

 
 Ez a két szakma még valóban nem keltette fel az érdeklődésemet, de ki tudja, ebben a nehéz gazdasági helyzetben még minden előfordulhat...:-)  2003-ig a Rendőrség kötelékében dolgoztam, hol bűnmegelőzési, hol pedig szervezett bűnözés elleni területen, elsősorban a kábítószerrel összefüggő bűncselekmények felderítésében vettem részt. Rendőrként, és hívőként egyaránt izgalmas volt dealerek, és fogyasztók között az Igazság oldalán állni. Izgalmas volt, de 10 év után úgy éreztem, elég, váltani kell. Utána következett 4 év biztonsági szakértői munka a mobil-telefóniában, személyvédelem (testőrködés), krav-maga oktatás, most pedig városgondnokoskodás itthon. Ez a munka rész. A magánélet? Egy csodálatos társ, aki tűzön-vízen keresztül kitart mellettem,3 gyerek és rengeteg lehetőség, amit a Teremtőtől kaptam útravalóul egy 2007-es autóbalesetben szinte visszakapott élethez.

Bemutatnád néhány szóban a Krav- Magát?

Persze, örömmel. Krav-Maga, annyit tesz: közelharc. Egy magyar származású fiatalember a II. világháborút követő években csokorba szedte mindazt a tapasztalatát, amit korábban sportolóként a ringben, és üldözött zsidóként az utcai- (gettó)harcokban átélt. A cél, hogy az ember ki tudja szagolni a veszélyt, és elkerülhesse, ha lehet. Ha nem, akkor marad az ellenállás, ami már nem válogat(hat) az eszközökben, de soha nem lépi át a jogos (ön)védelem határait. Ha bántani akarnak, akadályozd meg, ha meg akarnak ölni, ne hagyd magad! Mint istenhívő ember soha nem ütnék vissza, ha a hitemért támadna rám valaki. De nem szívlelem, ha a szemem láttára megpróbálnak valakit kirabolni, vagy csak úgy heccből leverni. A krav könnyen elsajátítható és nem kell hozzá lemenni alfába, hogy működjön!:-)

Drogellenes prevenciós munkát is végeztél. Mi a véleményed a drogok legalizálásáról Magyarországon?

Hülyeségnek tartom. Hasznosnak tartok mindenfajta lépést, ami az ártalomcsökkentést célozza ( tűcsere-program, anonim drogminőség-teszt a szórakozóhelyeken, metadon-tartalmú szerek alkalmazása stb), mivel  a drog valóságos probléma, sokakat érint, nem dughatja homokba a fejét senki. DE: igenis van visszatartó ereje a drogot még soha nem fogyasztott fiatalok között annak, hogy esetleg végig kell csinálniuk a büntetőeljárás procedúráját, beleértve az elterelésüket célzó terápiás beszélgetéseket, ami rengeteg kérdést felvet saját magukban is. Ha ezt elvesszük, megint lemondunk egy lehetőségről, ahol nemcsak az egyén, de a szűkebb-tágabb környezete is szembesülhet önmagával, az odáig vezető úttal, és azzal, hogy mit tesz, hogy a helyzet megváltozzon...

 Hogyan látod a  Tettrekész Magyar Rendőrség Szakszervezetének  legutóbbi megállapodását a Jobbik párttal?

Várható volt...sajnos. A papíron párt-semleges felügyeleti intézmények fájdalmasan tetten érhető politikai elfogultságukkal tönkretették a rendőrök mindennapi munkáját. Nincsenek olyan szakmai útmutatók, projektek, amik biztosan túlélik majd a soron következő választást, persze, hogy nőtt az elkeseredettség, a bizonytalanság.
Erre a félkész máglyára jött még tűzifának az egész társadalmat sújtó gazdasági válság, amit könnyebb elviselni, ha van kit okolni a gondokért. Mi, vagyis ki kellett még? Egy hangadó, aki szakszervezeti munkában (értsd: valós érdekképviseletben, Uram bocsá' a munkaadókkal való együttműködésben) nem vált  be, akire nem vonatkoznak (sajnos) a szabályok, például a szolgálati út fogalma. Ezek a rendelkezések valóban azt hivatottak biztosítani, hogy a rendőr tanulja meg: a rendőr  mindenkiért, vagy ha úgy tetszik, mindenki ellen van, aki az érvényes szabályok ellen vét, nem tehet kivételt semmilyen irányban! Tettrekész? Milyen tettre? Ha az esküvel vállalt kötelességeinek megtételére kész, akkor ahhoz nem kell egy ilyen szervezet! Szívemből remélem, hogy valaki "ott bent" magához tér, és rávilágít egy ilyen megállapodás valós üzenetére, és veszélyeire, volt kollégáim pedig nem lesznek annyira rövidlátóak elkeseredettségükben, hogy felsorakozzanak a TMRSz, vagy a Jobbik soraiban.

Ha már céloztál a jobbik oldalra megkérdezem, hogy miért utaztál a tatárszentgyörgyi a temetésre?


Válaszolni. Valaki úgy gondolja ebben az országban, hogy jó dolgot tesz, amikor hidegvérrel, ismeretlenül embereket szó szerint kifüstöl otthonaikból, aztán mint csak valami vadászaton agyonlövi őket. Úgy éreztem, úgy érzem, ez az ember kihívást intézett a hazámhoz: "Mit szóltok, mit reagáltok, mit vált ki ez belőletek? Már annyira elfásultatok, hogy már ezt is megtehetem büntetlenül? Már annyira sikerült bőrszín szerint szétválasztanom a nemzetet, hogy csak megvonjátok a vállatokat, mintha egy elkóborolt kutyát terítettem volna le? Szóval ez már belefér? Akkor folytathatom? Mert én bátor vagyok, és tudom ám, hogy legszívesebben ti is ilyesmiket tennétek, csak gyávák vagytok. Ne féljetek, ha engem nem ér bántalom, titeket sem fog! "
És én úgy éreztem, be kell ülnünk az autóba, és a jelenlétünkkel válaszolnunk kell! Még nem tudom, ki az, akinek majd kenyeret dobhatok vissza, cserébe a "kőért" amivel eltalált, de azt a "követ" elvittem Tatárszentgyörgyre, és odaraktam a sírhalomra. Válaszul.

Mi tapasztaltál Tatárszentgyörgyön?

Fájdalmat. Ugyan felemelő volt látni, hogy mennyien jöttek és azt is, hogy kik jöttek el, sokan, nagyon sokan nem romák is. Nem messze tőlem Koltai Róbert színművész kérdezte meg - csak úgy mindenkitől -, hogy miért csak most bírnak így összefogni a romák, miért csak most bírják hallatni a hangjukat, hol vannak a vezetőik. Jogos kérdések.
Fájdalmas megtapasztalás volt, hogy a tragédia felett érzett gyász az emberek halk beszélgetéseiben csak bosszúállásról, vagy menekülésre ösztönzésről szólt .
De nekem - bár nem vagyok roma - nagyon fájt, hogy mi lesz, ha nem jó(ra) vezetői lesznek a magyarországi roma társadalomnak, a magyar társadalom roma részének? Isten őrizze meg ezt az országot egy polgárháborútól!  

Te  milyen munkát végzel a cigányok között?

Hát igen, gondolom lejött, hogy valami közöm van hozzájuk?! Nos, 2007 nyarán - úton egy lengyelországi krav edzőtáborba - csodásan megmenekültem negyedmagammal egy autóbalesetből. Úgy éreztem, hogy ez nem volt véletlen, még vár rám valami igazán fontos küldetés, ebben az életben. Ki mást, mint Istent kérdeztem meg arról, hogy ha már Ő így megmentett, akkor biztos, hogy volt vele valami célja. Tavaly ősszel egy roma barátom megkeresett, hogy miért nem foglalkozik senki a paksi cigányság lelkével, mikor ők igenis istenhívők! A szívem egy nagyot dobbant, és úgy éreztem, ez a válasz a kérdésemre.  Nagyon különös érzés nekem is, nekik is, hiszen több házban, ahol ma Istent szolgálom, olyan emberek hallgatnak, akiket annakidején én hallgattam ki, ha úgy tetszik én juttattam börtönbe. A szeretet és a kitartó tenni akarás azonban le tudja rombolni ezeket a falakat, előbb-utóbb mindenkiben. Mivel a hír, hogy egy volt zsandaro (rendőr) jár házról-házra és ott segít, ahol tud, gyorsan körbejárt, így most Paks mellett Faddon, Dunaszentgyörgyön, Tolnán és Öcsényben próbáljuk meg a lehetőséget megadni egy jobb életre. Faddon például azokban az utcákban, ahol annak idején a Magyar Gárda masírozott. Nehéz dolog eljutni mindenhová legalább hetente egyszer, de nem vagyok egyedül, az Élő Szó Gyülekezet-beli barátaim nagyon-nagyon sokat segítenek!

 Említetted, hogy idei terveid között szerepel hátrányos helyzetű fiatalok tanítása a nyári szünetben? Hol, és hogyan fogod ezt megvalósítani?

Én nem szeretem az álmegoldásokat. Tény, hogy rengeteg roma gyerek, és fiatal iskolázatlan marad, szakma nélkül, esélyek nélkül. Hogy nagyban hogyan kell ezt csinálni nem tudom, nem vagyok politikus. De azt tudom - mint akinek három kisiskolás gyereke van, akiknek néha elkél a segítség - hogy az általános iskolai tananyag nem ördöngős dolog, meg lehet tanulni! A tanév során házról-házra járva tanítottuk a roma gyermekeket hittanra. Úgy-ahogy sikerült is sok mindent megtanulniuk. De közben az iskolákban bukásra állnak, sokan több tantárgyból is. Tehát a nyári szünetben a gyerekbiblia mellett elővesszük a matekot, a körit, a törit, nem beszélve a magyar nyelvtanról. Készülünk a pótvizsgára.
Előfordult, hogy egy elmaradott kisfiú lovári nyelven értette meg, mit jelent az, hogy igeragozás. Ha ez kell a sikerhez, hát legyen!
Pakson ráadásul teljesen adományokból ki tudtunk tatarozni, és be tudtunk rendezni egy olyan szobát az egyik család házában, amit ők nem használtak, de felajánlották ezen célra. Kicsit olyan tanyasi iskola "feeling", de működik és ez a lényeg!!!

Legutóbb  egy roma lányt sikerült kiszabadítanod a kézről-kézre adásból. Hogy is volt ez?

Sajnos valóságos toborzómunka folyik a fiatal lányok körében, hogy "táncosnőnek", pincérnek, vagy épp gyümölcs-szedésre jelentkezzenek külföldi munkára. Mindent elintéznek, fizetnek, útlevél, új ruhák, ilyesmi. A már kint dolgozókat időnként hazahozzák, hogy élménybeszámolót tartsanak, mennyire meg is éri a döntés. Ezek a lányok azonban már legtöbbször annyira terror alatt tartott személyek, vagy maguk is érdekeltté vannak téve az üzletben, hogy eszük ágában sincs az igazat mondani. Szóval az egyik család szólt, hogy az az érzésük, hogy az általuk befogadott árva lány ilyen munkaadók kezébe került. Több helyen próbáltuk megtalálni a lányt, de mindenhonnan "épp elment", ahol kerestük. Végül - nagy szerencsénkre - a helyi okmányiroda előtt sikerült találkozni, ahol már a papírok miatt volt új "családjával". Ott sikerült szépen is, csúnyán is beszélni vele és kísérőivel, és egy pár nap múlva visszaszökött. Eddig nem jelentkeztek érte, de sajnos úgy érzem, ez a történet még messze nem ért véget.

 Úgy tudom hívő létedre mostanában kocsmába jársz
Meglepett, mesélnél erről valamit?

Ó, ez nagyon izgalmas dolog. Egy ismerősöm nemrégen megkérdezte tőlem, hogy belegondoltam-e már abba, hogy mennyi tönkrement életű ember üldögél a tolnai kocsmában estéről-estére? Ahogy hallgattam, megint jött a szívdobbanás! Hoppá, tényleg! Amikor először beléptem, Bibliával a kezemben, nagyon féltem. Végig az volt a fejemben, hogy mi a fenét keresek én itt, örülhetek, ha ki nem vágnak! De azért beálltam az egyik sarokba és elkiáltottam magam, hogy: Na, emberek, én az Isten embere vagyok, az Isten ideküldött, hogy aki kíváncsi Őrá, az üljön ide, és hallgasson meg! (Gondoltam, talán lesz valaki, aki megszán, és leül mellém, meg már amúgy készültem félrehajolni a felém repülő poharak, üvegek elől.:-) ). Erre az egész kocsma, volt vagy 25-30 ember elhallgatott, leálltak a gépezéssel, abbamaradt a kiszolgálás, és én elmondhattam, Isten mennyire más életet szán nekik, mint amit most élnek!
Azóta volt, hogy nekem jöttek, leüvöltötték a fejemet, rengetegszer kinevettek, de én nagyon szeretem őke,t és tudom, hogy van értelme ott lenni. Természetesen sokan azóta már járnak is istentiszteletre, a kocsma helyett!

Mi ad erőt, és bátorságot a sokféle feladat elvégzéséhez?

Az a boldogság, hogy úgy érzem, megtaláltam az életem értelmét. Amióta így élek, bár sokan életveszélyesnek tartják a sebességet, ahogy pörgök, azt látom, minden a helyére került. Jézust választottam a példaképemnek, persze tudom, olyan jól nekem sose fog menni, de azért próbálkozni lehet, nem?
Sokszor eszembe jut a Schindler listája című filmből az a jelenet, amikor a háború után a főszereplő szétnéz maga körül, és a magának megtartott gazdagság láttán csak azt tudja mondani, hogy ha még ezt, és ezt, meg ezt a vagyontárgyát bedobta volna a közösbe a cél érdekében, akkor még több embert megmenthetett volna, még több jót tehetett volna.

Rendőrként is, egyébként is, többször volt már az élet-halál küszöbén a lábam. Bármikor is lépem át ezt a küszöböt, nem akarok úgy visszanézni, hogy hiányérzetem legyen.


 

FacebookIWIWSatartlapGoogle bookmarkTwitterBlogter.hu

Hozzászólások  

 
#4 Cseh Tamásszerkoadmin 2009-08-29 10:11
Kedves Éva!
A cikkünkben szereplő Cseh Tamás csak névrokona a közelmúltban elhunyt énekes-gitárosnak. A kapcsolatfelvét elt szerkesztőségün kön keresztül teheted meg.
Üdv,szerkoadmin
Idézet | Report to administrator
 
 
#3 kérdésBöjténé Jóni Éva 2009-08-29 07:53
Bocs, de nem derült ki egyértelműen számomra, hogy kivel is készült az interjú.
Cseh Tamás. (de, úgye, nem az énekesről van szó?, vagy mégis?)
Segítene nekem valaki ebben??
Már csak azért is, mert visszhangra talált bennem, amiről beszél. Esetleg szeretném felvenni vele a kapcsolatot...
Köszönöm a segítséget. Üdvözlettel: Böjténé Jóni Évi
Idézet | Report to administrator
 
 
#2 tothg 2009-07-22 16:57
Ha az ilyen emberek állnak, akkor valóban változni is fog. Remélem így lesz.
Idézet | Report to administrator
 
 
#1 Zsolt 2009-06-09 22:07
Ilyen tenni akaró, tenni kész és cselekvő emberek által tud ez az ország megváltozni. Hála legyen Istennek Tamásért!
Idézet | Report to administrator
 

Szóljon hozzá!

Kérjük ne írj be mocskos szavakat, rosszindulatú megjegyzéseket!! Tartsd tiszteletben a honlap készítőit!
Köszönjük


Biztonsági kód
Frissítés

Újdonságok

  • Eszter könyve 2.
    Tetszik a királynak Eszter, minden lánynál jobban, hívatja minden nap, egyre gyakrabban. Egyik reggel felkel Ahasvérus király, érzi, szívében...
  • Eszter könyve Eszter könyve
    I. Vásti Eszter szíve viszont tele remegéssel, a várakozás izgalma helyett. Arra gondol, ami rá vár. Nem bízik benne, hogy tetszeni fog Ahasvérusnak,...
  • Christeens tinitábor Gödöllőn Christeens tinitábor Gödöllőn
    „Azzal, hogy ezen a földön élünk, a világ legizgalmasabb játékát játsszuk. A kérdés csak az, hogy Te ismered-e a játékszabályokat?” És...

Friends Online

Powered by EvNix