Szemet szemért?
   Írta: Folk Zsuzsa      
Azért vagyok kíváncsi a véleményedre, mert te nem a „Rózsadombról” kommentálod az eseményeket. Tudom, hogy a munkád miatt hosszú évekig éltél napi kapcsolatban a kárpátaljai cigánytáborok lakóival. Hogyan kerültél Kárpátaljára?
Hogyan kell elképzelnünk egy ilyen cigány tábort?
Szerinted Magyarországon is élnek hasonló helyzetben emberek? Sajnos igen, fõként a keleti régiókban, Borsodban és a Nyírségben. Néhány éve egy pszichológusnõvel végigjártam a Miskolc fölötti régiót, és cigány fiatalokkal kezdeményeztünk csoportos beszélgetéseket. Hihetetlen szegénységet tapasztaltunk arrafelé is. Amiben azonban nagyon más a magyarországi romák helyzete, hogy itthon az állam legalább segélyekkel próbálkozik enyhíteni a gondokon. Az más kérdés, hogy ezzel nem mindenki él becsületesen. Ukrajnában a romákat másodrangúaknak tartják, szinte nem veszik emberszámba, az állam magukra hagyja õket, és egy életre megbélyegzõdik az, aki cigánynak született. Volt-e olyan tapasztalatod a munkád során, ahol egy család élete gyökeresen megváltozott, és a mélyszegénységbõl ki tudtak törni?
Hogyan látod a Magyarországon egyre inkább elszabaduló indulatokat, gondolok itt a Cozma gyilkosságra, vagy a napokban történt tatárszentgyörgyi kivégzésre? Hogy látod a média szerepét ebben a helyzetben? Engem is mélyen megdöbbentettek és felháborítottak ezek az esetek. Hihetetlen, hogy mekkora feszültség van jelen a magyar társadalomban, de persze ennek több oka van. Kettõt kiemelnék ezek közül: a társadalmi párbeszéd hiányát és a szélsõjobb térnyerését. Sokszor érzem úgy, hogy azért nem sikerül kibeszélni, átbeszélni olyan fontos társadalmi témákat, mint például a magyarság és a cigányság együttélése, mert akadályoz minket a prûdség, hogy nem merjük nevén nevezni a dolgokat. Szinte nevetséges, hogy évekig azon ment a vita, hogy milyen kifejezéssel illessük a cigányságot! Ha a rádióban kimondtad a „cigány” szót, nyakadba akasztottak egy bírósági pert. Nem csoda, hogy nem nagyon mert senki nyíltan beszélni a kényesebb témákról. Foggal-körömmel akarunk Európa nyugati, jóléti részéhez tartozni, miközben kibeszéletlenül maradnak a kelet-európai múltunkból magunkkal cipelt problémáink. De így van ez a személyes életünkben is: ha valamit nem beszélek át a feleségemmel, attól az még ott van a kapcsolatunkban, fertõzi azt és elõbb-utóbb robbanni fog. Jobb nem megvárni ezt, hanem leülni és õszintén átbeszélni a dolgainkat. Borzasztó nagy problémának tartom a szélsõjobb utóbbi idõbeni megerõsödését, és értetlenül állok a jelenség elõtt. Azt hittem, ennek a kirekesztõ, ordas eszmerendszernek nincsen Magyarországon támogatottsága. Felnõttebbnek, civilizáltabbnak tartottam a magyar társadalmat. Próbálom megérteni azokat az embereket, akik árpád-sávos zászlóba burkolóznak, vagy fekete egyenruhát húznak, de félek belegondolni, hova vezethet ez. A történelem arra figyelmeztet, hogy a szélsõségek mindig akkor tudtak teret nyerni, és pusztítani, amikor a kilátástalanság, reményvesztettség és csalódás egyre több ember életében uralkodott el. Ilyenkor sokkal fogékonyabbak az emberek a masírozó, erõt fitogtató és rendet ígérõ szélsõségesek handabandázására. Az emberek bûnbakot keresnek, akit hibáztatni lehet a problémákért; az amerikai bankárok távol vannak, a romák viszont itt élnek közöttünk. Remélem, hogy Magyarországon többségben maradnak a józan emberek, és a társadalom megtalálja a maga védekezési módjait, nem fogadva el a szélsõjobb megoldásait. Az elmúlt napokban több elgondolkodtató cikket olvastam interneten és napilapokban a magyar és cigány együttélésrõl, és ez bizakodóvá tesz, hogy valami elindult. A bulvársajtót inkább nem minõsíteném. Volt hasonló helyzet Kárpátalján az elmúlt évtizedekben? Az elõbb említettem a munkácsi esetet, amikor a helyi maffia felvonult a cigányok ellen, és csak Isten kegyelmén múlt, hogy nem folyt vér. Hallottam olyan esetekrõl, amikor egy-egy romákhoz köthetõ bûncselekményt követõen a milicia (az ottani rendõrség) végigjárta a tábort és sok ártatlan embert brutálisan elvert és bevitt a rendõrõrsre. Sajnos olyan esetet is hallottam, amikor romák egymás között torolták meg sérelmeiket. Az áttekinthetetlen, zûrzavaros, eltérõ koncepciók alapján építkezõ romapolitikára, a cigányok integrációjára a magyar kormányok 1996 és 2006 között mintegy 120 milliárd forintot fordítottak, különbözõ forrásokból. A cigánykérdés Magyarországon (persze, Európa többi részén is) "fekete lyuk", mely korlátlanul nyeli a pénzt és az energiát, anélkül, hogy megoldásának akár a körvonalai kibontakoznának. Ha a döntéshozók helyében lennél hazánkban, te honnan közelítenéd meg ezt a problémát? Ez egy borzasztóan nehéz kérdés. Úgy gondolom, hogy a döntéshozók felelõsen próbálják végezni a munkájukat, és bizonyára komoly tanácsadók is vannak mellettük. Nem hiszem, hogy én okosabbakat tudnék javasolni náluk. Missziós tapasztalatom, hogy minél korábban elkezdünk foglalkozni a cigány gyerekekkel, annál nagyobb az esélye, hogy késõbb felnõttként is ragaszkodnak a gyerekkorban tanult értékekhez. Mindig az volt az érzésem, hogy a felnõttek többségénel már elkéstünk. Másik tapasztalatom, hogy a cigányok a szeretetre nagyon érzékenyek, és azonnal átlátják, ha valaki nem õszintén közeledik hozzájuk. Ha rajtam múlna, én támogatnám azokat a civil (köztük keresztyén) csoportokat, amelyek kifejezetten a cigányok között munkálkodnak, olyan munkatársakkal, akik szívvel-lélekkel felvállalják ezt a szolgálatot. Mi a véleményed errõl az állításról? „A cigányságnak nem hal kell, hanem háló.
Szerinted a cigányság asszimilációja*, vagy az integráció **vezetne inkább célhoz? Civilizált ország számára az integráció az egyetlen megoldás. Tudom, hogy ez ma nem népszerû álláspont, de úgy gondolom, nem szabad az iskolában különválasztani a cigány gyerekeket a magyar gyerekektõl, mert ha magukra hagyjuk õket, véglegesen leszakadnak. A nem roma gyerekeknek is jobb, ha már az iskolában találkoznak más társadalmi rétegekbõl valókkal. A roma gyerekeknek pedig kifejezetten hasznos, ha látnak más értékrendet is. Kárpátaljai példa, amikor az ukrán óvodába beíratott kislány úgy jött haza, hogy „Apa nekünk miért nincs fürdõszobánk?” A magyar társadalomnak el kell fogadnia, hogy a cigányság része a társadalomnak, ezért hosszú távon kell megtalálni az együttélés szabályait, és a megoldás nem az, hogy elkülönítjük õket. A cigánytársadalomnak pedig fel kell nõnie ahhoz, hogy magukra nézve kötelezõnek tartsák a magyar társadalom normáit, törvényeit, és azokat ne írják fölül saját „belsõhasználatú” törvényeik. Ahogy régi mondás tartja: „Ha Rómában élsz, élj úgy mint a rómaiak”. Elvárhatjuk-e, hogy mindenben hozzánk hasonlítsanak? Nem hasonlítana ez ahhoz, mikor az erdélyi magyarokat románosítani akarták? A cigány létnek ugyanúgy megvannak az értékei, mint a magyarnak. Más kultúra, más világlátás jellemzi õket, és én nem hiszem, hogy a saját képünkre kellene õket átformálnunk, sokkal inkább az segíthetne, ha õk maguk megtalálnák az értékeiket. A magyar társadalomnak pedig sokkal nagyvonalúbbnak kellene lennie, és meg kellene tanulnia tisztelni a cigányság értékeit. Egyébként megjegyzem, hogy a kárpátaljai cigányok, akiknek magyar az anyanyelvük, magyarnak is vallják magukat. Igénylik a magyarigazolványt, és Magyarországot tartják az anyaországuknak. Mint keresztény, hívõ ember milyen bibliai idézet jut eszedbe a jelenlegi helyzetrõl? Az, hogy Isten az embert a maga képére és hasonlatosságára teremtette (1 Mózes 1:26), és Õ nem tett különbséget ember és ember között. Talán némelyeknek ez nehezen elfogadható, de ez ugyanúgy igaz magyarra, mint cigányra, arabokra és afrikai bennszülöttekre, nemre, fajra, bõrszínre való tekintet nélkül. Õ csodálatosan sokfélének teremtett minket, de nekünk meg kell tanulnunk tisztelni mások tõlünk eltérõ viselkedését, bõrszínét, temperamentumát. A kirekesztés, az elõítéletek, az agresszív megoldások forrása nem odafenn van, és nekünk keresztyéneknek minden esetben a védtelenek és elnyomottak oldalán kell állnunk. Ez nem könnyû, de vállalnunk kell ennek a gyalázatát.
*asszimiláció : Olyan folyamat, melynek során egy adott nemzethez, nemzetiséghez vagy népcsoporthoz tartozó személy elveszti eredeti nemzeti azonosságát és egy másik – általában a többségi – nemzet tagjává válik. **integráció: A faji és az etnikai integráció fellép a sokszínû, különbözõ hagyományokon alapuló kultúrák fenntartása és békés együttélése érdekében. Az integráció soha nem lehet a kisebbség belekényszerítése a többség kultúrájába.
|
Sokakban felvetõdik a kérdés, hogy ezekben az értékvesztett, gyûlölködõ napokban miért nem szólal meg az Egyház? Hol maradnak az állásfoglalással a lelkészek, papok, pásztorok? Érvényes-e még a „szemet-szemért” elv, vagy másképp kell megközelítenünk a dolgokat?
Elõször 1996-ban jártam Kárpátalján egy holland-magyar missziós csoporttal a Kelet-Európa Misszió szervezésében. Nagyon megdöbbentett, amit ott tapasztaltam; mintha egy fél évszázadot visszamentem volna az idõben. Az egyik alapélményem a beregszászi cigánytáborban volt, ahova többször bejártunk akkoriban. Az egyik kunyhóban a döngölt földön ülve beszéltünk Istenrõl, és csak a rengeteg figyelmes arcra emlékszem, akik körülöttünk ültek szintén a földön. Aztán az elsõ utat még több követte, és szép lassan egyre több mindenben részt vettem. Amikor 1998-ban a misszió felajánlotta, hogy költözzek ki, valahogy magától értetõdõ volt, hogy ott a helyem. Idén januárban visszaköltöztünk Szombathelyre, de elmondhatom, hogy életem legboldogabb és legtanulságosabb éveit töltöttem Kárpátalján, és különösen hálás vagyok Istennek azért, hogy megismerhettem az ottani cigányságot, és részese lehettem a közöttük zajló szellemi ébredésnek. 
Ezek a táborok a városok, falvak peremén helyezkednek el. Kárpátalján körülbelül 40-45 ilyen tábor van, a legtöbb táborban csak magyarul beszélnek. A beregszászi táborban közel 2000 ember él elképesztõ szegénységben. A vályogkunyhókban sokszor 8-10 fõs családok zsúfolódnak össze, az ablaküveget nejlon, a tetõcserepeket bádoglemez helyettesíti. Hordókból készült fûrészporos kályhákkal fûtenek. Az írástudatlanság szinte százszázalékos, sokuknak személyi okmányai sincsenek. A családok harmadában megtalálható a tüdõbetegség. Az egyedüli tisztálkodási lehetõség néhány törött vízcsõ, melyekbõl állandóan folydogál a víz. A cigányok szeméttelepekre járnak vasat, alumíniumot, üveget vagy papírt gyûjteni. A tehetõsebbek szekérrel „transzportálnak” a városban. Egyes táborokban kosarat fonnak, máshol bádogosmunkát végeznek a férfiak, és ha szorgalmasak, ezekbõl szerényen, de meg tudnak élni. Sajnos, sok cigányasszony koldulásra használja a gyerekét; olyan családról is tudomásunk van, ahol a szülõk szoktatták rá a gyerekeket 4-5 éves kortól a szipózásra, hogy legalább az elvegye az éhségérzetüket, miközben az utcán koldulnak. 
Igen, a baráti körömben sok cigány fiatal van, akik teljesen normális életet élnek, sõt erkölcsi értelemben magasabb szinten törekszenek élni, mint a korukbeli ukrán vagy magyar fiatalok. Ehhez viszont minden esetben az kellett, hogy személyes találkozásuk legyen a Feltámadt Krisztussal, és az életüket teljesen átadják neki. Szinte minden táborban van keresztyén gyülekezet, vagy legalább egy bibliatanulmányozó kör, ahol a lelki életben útmutatásokat kaphatnak az emberek. A munkácsi cigánytáborban több száz olyan ember él, akinek az élete gyökeresen megváltozott azáltal, hogy Istennel személyes kapcsolatban vannak. Korábban ez a tábor volt a leghírhedtebb, mindennaposak voltak az erõszakoskodások, részegeskedések. Volt, hogy az ukrán maffia bekerítette és megostromolta a tábort valami sérelem miatt, de a cigányok összefogtak és elkergették õket. Akkor sokan Istenhez fordultak. Persze az Istennel élt élet nem szabadít ki automatikusan a szegénységbõl, de ad egy perspektívát, egy derûsebb jövõképet és felszabadítja a kreativitást az emberekben. Másrészt, ad egy új identitást, és ezzel együtt újfajta igényességet is. 
Sajnos a rendszerváltás legnagyobb vesztesei éppen a cigányok lettek. Õk kerültek ki elsõ körben a munkahelyekrõl, amelyek igyekeztek megszabadulni a feleslegessé vált emberektõl. Az azóta eltelt több mint két évtizedben ezek a százezrek nem tudtak visszatérni a munka világába, és egy egész generáció nõtt fel a cigány családokban, aki nem látta aput, anyut munkába menni. Ma Magyarországon sok százezer család segélyekbõl él, és ez hatalmas feszültséget okoz az egész országban. Személy szerint jó irányba mutatónak tartom a kormány programját, miszerint közmunkához kötik a segélyeket. Nincs annál rosszabb, mint ha valaki hosszútávon kiesik a munkából. Azt is jónak tartom, hogy kötelezõvé tegyék a fiataloknak a nyolc osztály elvégzését, mert ez a minimum ahhoz, hogy a társadalomba be tudjanak illeszkedni, például, hogy az ügyeiket tudják intézni. A romák túlnyomó többsége alacsony végzettségû, pedig szakmunkásokra – különösen most, amikor mindenki fõiskolára, egyetemre akarja benyomni a gyermekét – nagyon nagy szükség lenne. Tanfolyamokkal, képzésekkel sokukat alkalmassá lehetne tenni a munkavégzésre. 
Köszönjük