Börtönmisszió Márianosztrán

Írta: Drucker Zsuzsa

A börtön Magyarország egyik legszebb helyén van, a Börzsönyben. Maga az épület is csodaszép, legalábbis kívülről. De amikor beléptem, szinte nem kaptam levegőt.

Több börtönben jártam már, mindenhol éreztem a sátán jelenlétét és uralmának mértékét, de ekkora gonosz erőt, sötétséget, kilátástalanságot még nem tapasztaltam. Amikor megismertem az épület történetét, és saját szememmel láttam a bálványokat, amik kívül-belül bőséggel voltak, ráadásul elmondták, hogy a szexuális erőszakot elkövetők is itt vannak elzárva, már egyáltalán nem csodálkoztam.

A börtönlelkész elmondása szerint nagyon csekély az érdeklődés a "vallás" iránt - egy vasárnapi istentiszteleten max. 25 fő van jelen. Az elítéltek 90 %-a elutasít minden ilyen irányú kezdeményezést. Ráadásul a börtönvezetés minta intézményt kíván létrehozni, céljuk a rabok 100 %-os foglalkoztatottsága. Ma kb. 85-nél tartanak. 3 műszakban dolgozik szinte mindenki, mellette nagyon sokan iskolába is járnak. Mivel a munkalehetőségek jelentős része nem helyben van, ezért a munkába járás és az onnan való visszatérés a körletekbe is sok időt elvesz. Nem csoda hát, hogy sem idejük, sem erejük, sem kedvük nincs még egy "programra". Nekünk is nagyon nehéz volt időpontot egyeztetni az evangélizációra, arról már nem is beszélve, hogy a börtönvezetés sem lelkesedett túlságosan azért, hogy be akarok menni. A börtön honlapján azt olvastam, hogy mindenféle felekezet tart bent különböző alkalmakat. Hogy ők milyen eredményeket érnek el, arról nincs információm, de gyanítom, hogy ők sem mennek túl sokra.

Minden börtönben, ahol eddig jártam, éreztem egyfajta "világosodást", miközben haladtunk a helyi kápolna felé. Általában a földszinten vannak a magánzárkák, a szigorítottak - itt a legnagyobb a sötétség, a rettegés, a szenvedés. Ahogy haladunk fölfelé (érdekes, mindenhol viszonylag magasan van a kápolna), úgy enyhül a nyomás. Már találkozni lehet szabadon kószáló rabokkal, kicsit talán szelídebb az őrök tekintete, és "tisztább a levegő" szellemileg.
Márianosztrán nincs különbség - a kápolnában épp akkora feszültséget éreztem, mint az épületben bárhol. Első mozdulatom az volt, hogy kinyissam az ablakot - látni akartam az eget! (Az üveg festve volt, fény is alig jutott át rajta.)

Tizenegy elítélt jött el. Fásultak, egykedvűek voltak, a dalok végén bátortalanul tapsoltak - nem tudták, mit is várok tőlük, nem tudták, mi ez az egész. Valószínűleg azt gondolták, hogy csöndben kell ülni, mint a templomban. Azt hiszem, még soha nem hallottak bizonyságtételt.

A szokásos 1 óra helyett, amit énekelni és beszélni szoktam, 1,5 óráig álltam előttük, mert éreztem, hogy minden perccel beljebb és beljebb jutok a szívük felé. Nem akartam megszakítani ezt a folyamatot és átadni a szót Józsinak, mert attól féltem, hogy akkor visszazuhannak az apátiába. Eljutottam oda, hogy mosolyogtak, válaszoltak a kérdésekre és kérdeztek. Egyfajta ismerőst is találtam - az egyik férfi ismerte azt a csöves bandát, amelynek régen tagja voltam. Ezzel mintegy igazolt mindent, amiről beszéltem.
A "műsor" végén megengedték - egyesek kérték is -, hogy imádkozzak értük. A lelkész döbbenten, ugyanakkor azt hiszem, igazi érdeklődéssel figyelte ezt az imát. Azt gondolom, fölébredt benne a kíváncsiság az ÉLŐ Isten iránt.

Ennek a délutánnak az eredményét úgy tudnám leírni, hogy egy apró repedést sikerült ékelni egy áttörhetetlennek tűnő falba. De visszavárnak, ezt egyértelműen a tudomásomra hozták. És én minél előbb vissza akarok menni - muszáj! Ezek az emberek nem egyszerűen éhezik és szomjúhozzák az igazságot, hanem az éhhalál szélén állnak, és ki vannak száradva. Most kaptak néhány kortyot, de infúzióra kéne őket kötni, különben meghalnak!
Minden imatámogatásra szükségem van, hogy újra és újra bejussak oda!

Rövid összefoglaló a börtön történetéről:

A márianosztrai börtön valaha pálos rendi kolostor volt.

„A kolostor épületét a kormány igazságügyi érdekből az 1858. évtől kezdve 40 évre kibérelte, s fegyintézetté szerveztette. Az intézet az 1858, júniusi hónapjában kelt bécsi cs.kir. belügyminisztérium 14297. számú rendelete folytán, a Paulai Szent Vincéről elnevezett irgalmas nővérek gráczi Congregátiójának lett átadva, megbízva a Congregátiót a szervezendő, kizárólag nők befogadására szolgáló letartóztatási intézet vezetésével.

Az első főnöknő Wagner Paula volt, aki 21 nővérrel vette át az intézetet, és az év végéig 323 elítéltet, valamint 21 javítóintézetbe utalt lányt szállítottak be.

Az I. világháborút követően megváltozott a fogvatartottak összetétele. Megjelentek a politikai elítéltek, főként a kommunista párt tagjai. A politikai foglyok 1922-ben, a Szovjet-Oroszországgal megkötött fogolycsere egyezmény következtében szabadultak. 1922 és 1939 között ismét a köztörvényes elítéltek alkották a fogvatartottak túlnyomó többségét.

Az államosítás 1949. május 4-én történt meg, ezzel teljesen új fejezet kezdődött a fegyház belső életében. Megszűnt mindaz, amit az egyházi igazgatás jelentett: "a valláson alapuló nevelés, kötelező hitélet." 1950 májusában a fegyházat átvette az ÁVH férfi fogvatartottak őrzésére és megkezdődtek az ezzel összefüggő átalakítási munkák. A női elítélteket Sátoraljaújhelyre, majd a kalocsai börtön kialakítása után Kalocsára szállították. A fegyház feltöltésével új fejezet kezdődött a fegyház életében. Zömmel politikai elítélteket hoztak, akik kezdetben főleg a háborús népellenes bűntetteket elkövetők kategóriájából kerültek ki, hamarosan azonban Márianosztra lett a börtönök büntetőintézete. A létszám rövidesen 2000 körülire emelkedett, ami a maximális 900 fős befogadóképesség kétszeresét jelentette. A forradalom bukása után, a megtorlás idején Márianosztrán ismét megjelentek a politikai elitéltek. Híres írók (Göncz Árpád, Déry Tibor, Háy Gyula, Eörsi István, és társaik), államférfik (Bibó István, Krassó György aki fiatal értelmiségi vezető volt, Antal István), híres színészek (pl. Mensáros László). Sztálin halála után az intézet "vendége" volt Péter Gábor, az ÁVH volt vezetője.

Az 1961-es úgynevezett kisamnesztia után a politikai elitélteket Budapestre szállították és Márianosztra ismét a köztörvényes elitélteké lett, megtetézve a bűnözők "deviánsaival." A hetvenes években az elmebeteg elitélteket is itt helyezték el.

1984-től ugyancsak az országban az elsők között, kísérletképpen a felügyelők a nevelési szolgálat irányítása alá kerültek. 1989. őszétől bejárt a katolikus plébános, foglalkozásokat, karácsonykor pedig éjféli misét tartani. Az egyik nagy zárkát kápolnára alakítottak át, melynek felszentelése 1990-ben történt. Azóta ökumenikus jelleggel használják a különböző felekezetek. 1990-től a reformátusok és a Jehova tanúi is bejárnak az elitéltekhez és igény szerint a többi vallások képviselői is.” (Idézve a márianosztrai börtön honlapjáról)