Drucker Zsuzsa
A civil munkám is a zenéhez köt, a Dohnányi Ernő Szimfonikus Zenekar művészeti titkára vagyok. Igazán kedvemre való munka a zenészek hátterének biztosítása a magas színvonalú művészi teljesítmény érdekében. Ez a tevékenység nem sok szabad időt hagy – azt is mondhatnám, hogy a munkám egyben a hobbim is. Ami kevés idő marad, azt igyekszem Isten megismerésével, és dicséretével tölteni, ezért sokat olvasom a Bibliát, dalokat tanulok és írok, és énekelek, énekelek, énekelek… 3 gyermekem már kirepült a családi fészekből, és mivel sajnos elváltam, ezért kettecskén élünk Bandita kutyámmal, aki remekül tűri a zenebonát, kizárólag akkor menekül ki a szobából, amikor hangolom a gitárt
|
1987-ben ismertem meg Jézust, és mivel hivatásos zenész voltam, szinte azonnal szolgálni kezdtem. Rengeteg dalt írtam, amik zömmel arról szóltak, hogy hogyan változtatta meg az életemet Jézus. A célom ma is az, hogy szóval, tettel, zenével rábírjam az embereket arra, hogy fogadják el Isten ajándékát, Jézus Krisztus áldozatát. Emellett a gyülekezet egyik házicsoportjában vezetem a közös dicsőítést.
