Egyszer álmomban Jézus arca jelent meg elõttem, ahogy mosolyog és az arcomat a két kezébe fogja. Nagyon megnyugató volt az a szeretet és békesség, ami belõle áradt. Ez kb. 8-10 éves korom körül lehetett. Elõtte a dédnagymamámnál láttam képeket Jézusról a falon, de azoktól megrettentem, olyan félelmetesnek tûntek.

12 éves voltam, amikor teljesen váratlanul összebarátkoztam egy osztálytársnõmmel, Borival, akivel elõtte nem voltunk jó barátságban. A napköziben egyszerûen nem volt más rajta kívül, akit ismertem - kivéve egy fiút, de õ szóba sem jöhetett - ezért mellé ültem le a padban. Innen datálódik a barátságunk, ami a mai napig is tart. Bori beszélt nekem elõször Istenrõl. A szülei katolikusok voltak és rendszeresen jártak templomba és Bori is hittanra. Õ, amikor csak tehette, hirdette nekem az Evangéliumot, egészen elrettentõ módokon. Pl., a pokolról szeretett mesélni, hogy milyen rettenetes egy hely az (a plébánosuktól hallotta hittan órán). Idõnként elgondolkodtam a szavain.

Amikor középiskolába kerültem, ott is volt egy osztálytársam, aki állandóan Istenről beszét.  Ez a lány azt mondta, hogy Isten fog neki férjet adni. Persze mi kinevettük és csak azt láttuk, hogy olyan "régimódi". Azonban, amikor mentem haza az iskolából, emlékszem, hogy egy gondolat suhant át az agyamon, miközben a villamosra vártam: "De mi van, ha mégis igaz?"

Bori barátnőm eközben állandóan nyaggatott, hogy menjek el a katolikus ifjúsági csoportba, amit a pélábánián tartottak. Kitartó kérlelésének eredményeképpen elmentem, de csak azért, hogy végre békén hagyjon. A katolikus ifi körben hangosan imádkoztak és én csodálkoztam, hogy Istent meg lehet szólítani. Azt mondták: "Köszönjük Uram, hogy itt vagy", én meg néztem körbe, hogy hol van, annyira nem értettem. De ezek után elkezdtem járni, mert megérintettek Jézus szavai, amit a Bibliából olvastunk, és tudtam, hogy ilyet ember nem képes kitalálni. A Biblia tanulmányozás fõ témái: az "Irgalmas szamaritánus" és a "Tékozló fiú" történetei voltak. És mivel:"A hit tehát az üzenet meghallásából származik. Az üzenetet pedig akkor hallják meg az emberek, ha valaki beszél nekik Krisztusról" (Róma 10,17), hit támadt a szívemben.

Adtak nekem egy könyvet: David Wilkerson: Kereszt az aszfaltdzsungelben, ami nagyon nagy hatással volt rám. Azt gondoltam, hogy ha van ilyen, hogy a Szent Szellem vezeti az embert (amirõl a könyvben volt szó), az nekem kell.

A katolikusoknál elrettentõ példaként emlegették az ún. "Szent Lelkesek"-et, akik nyelveken szólnak. Nekem ez nagyon felkeltette az érdeklődésemet, azt gondoltam, hogy ez nagyon izgalmasan hangzik, és biztosan jó lehet.

Amíg a katolikusokhoz jártam, az életem egyáltalán nem változott meg. Mindig arra vágytam, hogy legyen egy barátom, és 19 évesen teljesen el voltam keseredve, hogy még mindig nincsen férjem. Emlékszem, hogy beszélgettem az ifi csoport vezetõjével ,aki egy 40 év körüli egyedülálló nõ volt, Amikor mindezt elõadtam neki, õ próbált vígasztalni, hogy szerinte még nem kéne teljesen lemondanom a dologról. Utólag visszanézve, elég vicces. Akkor még nem sejtettem, hogy 6 évig kell majd várnom.

Szóval, a templomba járás mellett bõven belefért még a diszkóba járás is. De az életem nagyon üres volt. Imádkoztam én, csak hát azok az imák mindig magam körül forogtak.

20 éves koromban végérvényesn megváltozott minden.  A végső lökést egy szerelmi csalódás adta, amikor a barátom, akiben megbíztam, csúnyán kihasznált és faképnél hagyott. Megállíthatatlanul zokogtam a szobámban és Istenhez kiálltottam, hogy segítsen. Nem sokkal ezután történ, hogy Bori megismerkedett egy katolikus táborban egy református lánnyal, aki beszélt neki a megtérésről, ami azt jelenti, hogy be kell ismerni, hogy bűnösök vagyunk és át kell adnunk a szívünket Jézusnak. Ez 1990-ben volt, és ekkor a mi katolikus csoportunkban többen is átadtuk az életünket Istennek.

Mivel még 2 évig nem jártam gyülekezetbe, csak fokozatosan adtam át az életem különbözõ területeit Istennek. De miután 1993-ban elkezdtem járni a Kõszikla gyülekezetbe meredeken ívelt felfelé a hitem és onnantól kezdve Istennek tetszõ életet próbálok élni, ahogy Pál is mondja, "Akik régi emberi természetük szerint élnek, azok egyre csak arra törekednek, amit ez a régi emberi természet kíván. Akik azonban a Szent Szellem szerint élnek, azok arra törekednek, és azzal foglalkoznak, amit a Szent Szellem kíván." (Róma 8,5)