D.K. Ildikó története

Írta: D.Kiss Ildikó

 Egész életemben kerestem valamit. A szabadságot, az igazságot, a szépséget és valakit, aki mindenestül szeret engem, és elfogad úgy, ahogy vagyok.A valóságban viszont úgy éltem, hogy nem mertem önmagam lenni, mert azt gondoltam, akkor nem szeretnek. Igyekeztem jó lenni, megfelelni minden elvárásnak. Mindig ötös tanuló voltam. Ez szerencsére nem esett nehezemre, de mégiscsak egy kényszerként nehezedett rám. Szépen kifejlődött bennem a maximalizmus. Nehezen viseltem, ha a dolgok nem úgy történtek, ahogy elterveztem. A legkisebb sikertelenségtől depressziós lettem. Az önértékelésem is nagyon alacsony volt. Ugyanakkor mégis elvártam, hogy felnézzenek rám és csodáljanak. Ha valaki nem így állt hozzám, máris értéktelennek éreztem magam. Érzékeny voltam, könnyen megbántódtam. Persze, kívülről nézve nem volt semmi különösebb gondom. Rendezett családban éltem, volt egy öcsém is. Okos voltam, vidám alaptermészetű és alapvetően sikeres. Sok mindenhez volt tehetségem.

 Ateistán nevelkedtem, csak a nagymamám és a keresztmamám révén tudtam valamit Istenről. De ez nem vitt közelebb a hithez. A férjem révén találkoztam először Istennel. Elkezdtem templomba járni. Nagyon tetszett, amit ott láttam és hallottam, és igyekeztem aszerint élni. Házasságunkból három gyermek született, őket is a keresztény erkölcs szerint neveltük. A gyülekezetünkön kívül más keresztény közösséghez is tartoztunk, sok emberrel voltunk jóban. Mégsem voltam igazán boldog. Mert annyit felfogtam, hogy bűnös vagyok, viszont nem éreztem, hogy miben. Végül is kézzelfogható bűneim nem annyira voltak, hanem kevésbé látványosak. Pl. gúnyos megjegyzések, mások megítélése, szeretetlen viselkedés.  De ezek nagyon zavartak.

Éreztem, hogy ez így nem jó. Nyoma sincs bennem a belső békességnek és örömnek, amiről pedig szó van az evangéliumban. Ehelyett egyre mélyebb depressziók, pánikrohamok, kórház, gyógyszerek. Időnként azért boldog időszakaim is voltak. Énekelni nagyon szeretek, és egy ír zenét játszó együttesben énekeltem évekig. De ez sem elégített ki, valami többre vágytam.

Megpróbáltam minden tőlem telhetőt megtenni. Sokat olvastam a Bibliát, meditáltam, hogy elmélyüljön az imám, mindenféle gyülekezeti alkalomra elmentem, és vártam Istenre. Aztán Isten végül megkönyörült rajtam.

Megértettem, hogy bár jó dolgokat teszek, nem erre van szükség. Nekem egyedül Krisztust kell követnem. Meg kellett tanulnom az engedelmességet. Jóllehet, mindig szabadságra vágytam és a magam ura akartam lenni. Több évtizedbe telt, míg eljutottam odáig, hogy le merjek mondani az akaratomról. Aztán végül megtettem, már nem volt vesztenivalóm.

Egész konkrétan úgy történt, hogy egy keresztény táborban voltam, és ott azt mondták, hogy menjünk ki evangelizálni az utcára. Ez azt jelenti, hogy beszélni kell az élő Úrral való kapcsolatomról, hogy mit tett értem, és ki Ő nekem. Aztán hívni mindenkit ugyanerre a közösségre. Nos, én úgy éreztem, nem tudok majd miről beszélni. Legfeljebb azt mondhatom, hogy én is keresem Istent, keressük együtt. Egyszóval fogalmam nem volt, mi lesz ebből.

De akkor azt mondtam magamban, Uram én azért jöttem ide, hogy végre találkozzam veled, és ha Te ezt kéred tőlem, én megteszem. Bár nem tudom, mit fogok mondani, megyek.

Ez nekem óriási lépés volt. Addig mindig mindent a lehető legjobban csináltam, most nem tudtam, mi vár rám. De elmentem, és a szívembe költözött Isten békessége és öröme. Teljesem másképp láttam az embereket, úgy éreztem, mindenkit szeretek.

Ez három éve történt, de az öröm nem csökkent bennem. Állandóan tanít az Úr, és egyre jobban megismerem őt.

Sok mindent megtapasztaltam azóta. Először is nem hogy elvesztettem volna a szabadságomat, hanem megtaláltam. A félelmeim eltűntek, se depresszió, se pánikroham. Átélem a feltétel nélküli szeretetet és elfogadást, amire mindig is vágytam.

 A családom is közelebb került az Úrhoz, és ennek nagyon örülök. Látják, hogy mennyivel boldogabb vagyok, és ez nekik is jó. Persze van még mit faragni rajtam az Úristennek, farag is rendesen. De egész más, hogy az ő segítségével fékezem meg a nyelvem, vagy magam igyekszem görcsösen, hogy ne mondjak rosszat senkire. Igazából a szívem alakul át egyre jobban, és ezért máshogy gondolkozom, máshogy beszélek.

Már nem tartom magamat többnek másoknál, de kevesebbnek sem. Tudom, hogy Isten szemében értékes vagyok, és nem függök mások véleményétől. Arra viszont vigyáznom kell, hogy ne legyek büszke magamra azért, mert sok ajándékot kaptam a Teremtőtől. De ezeket az ajándékokat most már megengedem, hogy ő használja bennem. Most már neki énekelek és ez nagyon boldoggá tesz.

Az akaratomat sem vette el az Úristen, de megtanított elengedni a dolgokat. Egyedül őhozzá ragaszkodom. Teljes szívemmel az Urat akarom követni, megtenni bármit, amit mond, és bízni benne minden körülmények között. Ez alatt a három év alatt egyszer sem csalódtam benne. Feltétlenül bízom benne, és tudom, hogy a halál sem választ el tőle. Halálom után is vele leszek majd a mennyben.