Marika története
   Írta: T. Mária      
 Budapestre munka miatt jöttünk, már több mint 2 éve. Itt is elõször kb.2 hónapig utcán voltunk, minden nap koldultam, esténként imádkoztam, aztán egyszer hallottunk egy hajléktalan szállóról,meg is próbáltuk, de bõ 1év után nagyon kiborultam. Idõközben depressziós és pánikbeteg lettem...1963- ban születtem. A nevem T. Mária. Nem hívõ családból származom. Szüleim elég furcsán neveltek minket,mivel sajnos sose foglalkoztak velünk. A 18.évemet, szinte be se töltöttem, elváltak anyuék. Sok kellemetlen dolog ért addig is míg egyben volt a család. Apám -már nem él- durva modorú rendõr volt, és sajnos otthon is így élt. Anyunak sem volt könnyû élete, de velünk õ többet törõdött. Amikor a 18 éves lettem elkerültem albérletbe.
Több házasságom volt, született 3 fiam. Az elsõ fiamról sajnos csak annyit tudok, hogy nevelõszülõk nevelték fel, sajnos. Mivel apukáját a honvédségnél lecsukták, szülésem elõtt magamra maradtam. Nem voltam alkalmas egyedül gyermeknevelésre. A szülésnél operáltak vele, így még dolgozni sem tudtam menni sokáig. Rossz döntést hoztam, állami gondozásba adtam.
Budapestre munka miatt jöttünk, már több mint 2 éve. Itt is elõször kb.2 hónapig utcán voltunk…,minden nap koldultam…,esténként imádkoztam...aztán egyszer hallottunk egy hajléktalan szállóról, meg is próbáltuk, de bõ 1év után nagyon kiborultam. Idõközben depressziós és pánikbeteg lettem, már 11éve leszázalékoltak, gerinc-, izületi-, pánik-, és szívbetegség miatt. Bekerültem a Jahn Ferenc pszihiátriára. Onnan is próbáltam megoldani hogy legyen végre rendes biztonságos fedél a fejünk fölött, de nem jött össze. Másfél hónap után utcára tettek onnan is. Ez tavaly májusban volt. Akkor is folytattam imáim, és kértem az Urat hogy segítsen ki a bajból, mert õt kívánom szolgálni. Hónapokig utcán aludtunk, koldultam, mindenkitõl féltem. Este sose aludtunk el ima nélkül...kértem Istent, vigyázzon ránk, nehogy valaki bántson minket. A koldulás folytán találkoztunk egy idõs nénikével, aki próbált segíteni. Ételt adott néha, néha kis pénzt. Aztán valahol kifizetett nekünk 1 hónap albérletet. Máig is járok hozzá, hálából.
Vasárnap ott is voltunk, ahogy ígértem. Mikor beléptem, kedves embereket láttam, és reméltem, hogy talán jó helyre hozott az ÚR. Mikor aztán az istentisztelet elkezdõdött, akkor érezte meg a szívem igazán, hogy idetartozom. Azóta lett már a fiamnak munkálja, az enyém is folyamatban van. Lett albérletünk, olyan éppen, amilyet szerettem volna. Átadtam magam az Úrnak, mert nagyon szeretem. Bemerítésem is megtörtént…és hála Istennek, tudom, hogy végre hazataláltam!!!! Legyen áldott az Õ neve örökkön örökké!! Hisz Õ mentett meg!!
|
Miután elváltunk, és középsõ fiammal, Tomival ketten maradtunk, nagyon nehéz életünk lett. Volt pár munkahelyem, de valahogy mindig jött valami gond, betegség, új munkát kellett néznem. Egyre nehezebb volt elhelyezkedni. Sok helyen laktunk, mindig albérletben. Nagyon vigyáztam, nehogy Tomit is elveszítsem. Sokszor kerültünk nagyon rossz helyzetekbe, komoly gondjaink voltak. Gyakran aludtunk lépcsõházban, vagy utcán, eldugott helyen, nehogy valaki bántson. Mindig elõttem volt hogy Isten létezik, és hozzá imádkoztam, kértem: " vezessen el az õ igaz népéhez" mert azt éreztem, hogy ahová régen jártunk, az nem volt jó hely.
Mivel nem találtam munkát, megint kikerültünk az utcára. Õsszel, hogy hullott a levél, pénzért jártunk levelet seperni, abból fizettünk ki majd 3 hét munkásszállást. De ekkor történt az, ami megváltoztatott mindent az életemben. Úgy volt, hogy nincs már hely, ahol lehet pénzért seperni, utcára állt megint a rudunk sajnos....és egy nap, nagyon el voltam keseredve, de NAGYON, akkor megláttam egy fiatal hölgyet, és az jött az eszembe, hogy kérjek tõle pénzt ennivalóra. Így is tettem. Õ volt Enikõ, aki elkezdett velem beszélgetni. Megkérdezte , hogy hiszek-e Jézusban. Mondtam, hogy: igen, és belülrõl valami jó érzés jött…Azt mondta szívesen segít…és még adott egy névjegykártyát, mondta , hogy vasárnap jöjjünk el a gyülekezetbe.
Köszönjük