Zsolt történeteÍrta: Martini Zsolt Én egy nagyon szeretetéhes és igazságkereső ember voltam. Mivel a szüleim korán elváltak, nem volt meg az az érzelmi biztonságom, hátországom, amire vágytam volna. Elsősorban a szerelemben, a szexben kerestem ennek a pótlását. A gondolataim nagy részét az foglalta le, hogy hogyan szerezhetnék egy olyan barátnőt, akivel mindezeket a vágyaimat kielégíthetem, aki igazán szeret, megért és mellettem áll. Végül, amikor már lett barátnőm elég hamar rájöttem, hogy ő nem tudja vagy nem is akarja megadni mindazt, amit belevetítettem és jöttek a meg nem értések, a feszültségek, a hűtlenség, a hazugságok és a szakítások egymás után. Ezek engem iszonyatosan megviseltek és igazából nem tudtam, merre keressem akkor azt a szeretetet, ami teljesen elfogadó és soha nem csap be, nem hagy faképnél. Emellett az élet nagy kérdései is foglalkoztattak, például, hogy mi lesz velem, ha meghalok és egyáltalán, mi értelme van az életnek, ha a végén úgyis meghal az ember? Komoly halálfélelmek is gyötörtek rendszeresen.
Nagyon szerettem volna igazi, hiteles válaszokat kapni ezekre a kérdéseimre, ezért sokat olvastam, elmélkedtem és figyeltem a körülöttem lévő természetet, hátha onnan válaszokat kaphatok. Olvastam az agykontrollról, kínai gyógytornáról, vagy tai chiről és meg is próbálkoztam mindkettővel, de egyáltalán nem adták meg azt a békét és harmóniát, amit ígértek. Közben egyetemre kerültem és volt ott egy keresztény évfolyamtársnőm, akivel sokat beszélgettünk az élet nagy kérdéseiről. Az ő szájából hallottam először, hogy Isten nem csupán egy mindent mozgásban tartó erő, hanem egy személy, akinek van értelme, érzelmei és akarata is. Tőle kaptam egy könyvet is, amiben volt egy rövid ima Jézushoz. Ezt én félig öntudatlanul elkezdtem mondogatni. Majd egy másik ismerősöm elhívott az ő keresztény közösségébe miután kiderült, hogy érdeklődöm Isten iránt. Az az alkalom fordulópont volt a keresésemben.
Ahogy beléptem a terembe, ahol az összejövetel zajlott szinte azonnal megéreztem, hogy Isten valóban létezik, Ő egy személy és ezek az emberek ismerik, de én nem. Többször is elmentem az összejövetelükre és ott adtak egy Újszövetséget, amit én korábban soha nem olvastam. Amikor az evangéliumokat kezdtem olvasni nagyon hamar az a meggyőződésem támadt, hogy pontosan ez az, amit én keresek, ez az igazság és Jézus az a személy, akire nekem szükségem van. Hihetetlenül megragadott Jézus egész személye és szavai. Soha senkiről nem olvastam, aki akár csak halványan megközelítette volna Őt. Elkezdtem én is imádkozni Istenhez, ahogy azt a közösségben láttam és kértem, hogy az én szívemet is töltse be azzal az örömmel és békességgel, amit rajtuk láttam. Ekkor azonban volt egy olyan átélésem, amiből világosan megértettem, hogy Isten nem tud olyan közel jönni hozzám, ahogy azt én szeretném, mert nem vagyok olyan tiszta, mint Ő. Elválaszt minket egymástól valami. Megéreztem, hogy szennyes vagyok, sok minden rosszat tettem odáig és ettől a szennytől valahogy meg kellene szabadulnom. A közösségben felvilágosítottak, hogy ettől a szennytől egyedül Jézus Krisztus vére tud megtisztítani, és hogy éppen azért halt meg, hogy megbocsáthasson olyanoknak, mint én is vagyok. Nagyon hamar kértem a bemerítésemet, a keresztséget, ami meg is történt egy tóban. Amikor onnan kijöttem olyan volt, mint egy újjászületés. A bűneimet mintha elfújták volna, és én egy teljesen tiszta lappal indulhattam el onnantól kezdve Jézussal. Amikor kijöttem a vízből, a lelkész megkérdezte tőlem, hogy akarok- e valami mondani. Erre csak annyit mondtam, ami hirtelen egy szuszra kijött belőlem, hogy minden gondolatommal, minden szavammal és minden tettemmel Istent akarom szolgálni. Azóta is ez a mondat határozza meg az életemet, ami gyökeresen megváltozott.
Szóval a lényeg az, hogy boldoggá tesz az a tudat, hogy Isten szeret engem, teljesen elfogad, mindig velem van, és ha meghalok, a mennybe fogok menni és mindig Vele leszek.
|



Isten kielégítette a szeretetvágyamat, mert tudom, hogy teljesen elfogad, úgy, ahogy vagyok, és mindig velem van. Nem kell már a nőknél szeretetet és szexet koldulnom. Nem érzem már magam egyedül, ami korábban egy iszonyatos, bénító érzés volt az életemben. Istenben szerető Édesapára és csodálatos Barátra találtam, akivel megoszthatom minden gondolatomat, feltehetem az összes kérdésemet, feltárhatom előtte az egész szívemet és Ő mindig ott van, közel hozzám, meghallgat, tanít, vezet, vígasztal és megerősít. Ugyanakkor lecseréltem a József Attila összes költeményeit a Bibliára, amiben Isten összegyűjtött írásai találhatók; és bár József Attila zseniális, őszinte költő volt, a Biblia azért más, mert itt nem csak a jó kérdések vannak megfogalmazva, hanem használható válaszokat is találok benne; ráadásul ezek a mindennapi élet során is beválnak, működnek, sőt ezen túlmenően, olyan értékeket is hordoz, amik nem csupán ebben az életben hasznosak, hanem örökérvényű igazságok. Így a Jézussal való személyes kapcsolat és az ő Szavának a tanulmányozása együtt egy nagyon stabil alapot tett le az életemben. Ezt korábban sehol nem találtam, sem könyvekben, sem a családomban, sem a barátaim között. Miután megismertem Isten semmihez nem fogható szeretetét, megtaláltam az igazi szerelmet is a házassági szövetségben. Ez egy olyan szövetség, amiben nem két független individuum harcol egymással, hanem két ember egymásért adja az életét szeretetből, és egymást szolgálja. Ez nem jelenti azt, hogy mi már soha nem veszekszünk, vagy mindig önzetlenek vagyunk, és első szóra mindenben egyetértünk. Előfordul azért, hogy az önzés felüti a fejét, vagy indulatosan szólunk egymáshoz, de nem ez a jellemző, és megtanultunk bocsánatot kérni, és megbocsátani egymásnak. A kapcsoltunkban a másik dolog, amit nagyon nagyra értékelek, az őszinteség, az egyenesség, hogy nem játszmákat játszunk egymással, hanem feltárjuk a szívünket egymás előtt, még ha ez nemegyszer elég nehéz is. Ami még nagyon sokat jelent nekem az az, hogy teljesen megbízhatunk egymásban, és nem kell féltékenynek lennünk és attól rettegnünk, mikor csal meg a másik. Amikor a szövetséget megkötöttük és összeházasodtunk ezt a témát egyszer és mindenkorra lezártuk. Senki más nem jöhet szóba nekem, csakis Edit és ezzel ő is így van, hála legyen Istennek! Ebből a házasságomból született két elragadó lányom is, akik bearanyozzák az életemet. Sőt sok év után megismerhettem a legnagyobb lányomat is, aki még egy korábbi, megtérésem előtti kapcsolatból született. Tehát háromszorosan is büszke apa vagyok. A nagylányommal való kapcsolat egy nagyon fájdalmas és nehéz történet, de meg vagyok győződve róla, hogy hosszú távon ez is hepienddel végződik majd.
Hozzászólások
A cikk hozzászólásainak RSS-csatornája.